Űrvilág
Űrvilág űrkutatási hírportál (http://www.urvilag.hu)

 

Űrfelvételek vásárlása
(Rovat: A nemzetbiztonságért, Amerikai távérzékelő műholdak - 2022.06.08 07:15.)

A Nemzeti Felderítési Hivatal (NRO) történetének legnagyobb értékű, 10 évre szóló szerződését kötötte három céggel űrfelvételek vásárlására.

A szerződésben érintett cégek a BlackSky, a Maxar Technologies és a Planet Labs, a megvásárolandó felvételeket az Egyesült Államok felderítési, védelmi és szövetségi civil szervezetei fogják használni. A Maxarral kötött szerződés teljes, 10 évre szóló összege meghaladja a 3,2 milliárd dollárt, a BlackSky opciót kapott 1 milliárd dollár keretösszegig, míg a Planet Labs nem hozta nyilvánosságra saját szerződésének összegét.

A szerződések alap futamideje 5 év, de tartalmazzák a 10 évre történő kiterjesztés lehetőségét. Az NRO (National Reconnaissance Office) szóvivője elmondta, hogy a szervezet nem hozhatja nyilvánosságra szerződései összegét, annyit azonban közölhetett, hogy a szerződések összege meghaladja az EnhancedView, a Maxarral 2010-ben nagy felbontású űrfelvételek szállítására évi 300 millió dollár értékű szerződés összegét. A három új szerződés az NRO az EnhancedView helyére lépő, Electro-Optical Commercial Layer (EOCL) programja keretében kötötte meg.

A Maxar Technologies bejelentése szerint az EOCL keretében kötött szerződésük végösszege elérheti a 3,24 milliárd dollárt, amely két részből áll. Az öt évre szóló fix rész összege 1,5 milliárd dollár, amely opciósan kiegészülhet egy további 1,74 milliárd dolláros résszel. Az EOCL keretében a Maxar kereskedelmi műholdak nagy felbontású felvételeit szállítja az NRO részére. Ezáltal az NRO nemcsak a cég GeoEye és négy WorldWiew műholdjának a felvételeihez jut hozzá, hanem a WorldView sorozat hat új, Legion műholdjának a képeit is megkapják, amely műholdakat még nem állították pályára. (A Legion sorozat tagjait Falcon-9 rakétákkal, párosával tervezik pályára állítani, az első páros szeptemberben indulhat.) A Maxar részéről azt is elmondták, hogy a Legion műholdak üzembe állítását követően az EOCL szerződés összege évi 40 millió dollárral nőhet.


A Maxar egyik műholdjának, a World View–2-nek május 12-i felvétele a Fekete-tenger partján épült Grande Pettine Hotelről egy orosz támadás után. (Kép: Maxar)

A BlackSky szerződésének induló összege 85,5 millió dollár, a 10 éves időszakra vetítve a teljes összeg elérheti az 1 milliárd dollárt. A BlackSky jelenleg 14 földmegfigyelő műholdat üzemeltet. A cég CEO-ja elmondta, hogy a 85,5 millió összegből 72 milliót a szerződés első két évében nyújtandó szolgáltatásokra fordítják.

Szakértők szerint egyáltalán nem volt meglepő, hogy ez a három cég nyerte el az NRO jelentős összegű EOCL szerződését. Amint arról hírt adtunk, az NRO már évekkel ezelőtt jelezte, hogy bővíteni szeretné az űrfelvételek beszállítói körét, és már az akkor készített tanulmányban felmerült lehetséges új partnerekként a BlackSky és a Planet neve. (Korábban a Digital Globe / Maxar volt az egyetlen beszállítójuk.)

Az EOCL szerződés keretében az NRO a termékek széles körét fogja megvásárolni, a hagyományos felvételeken kívül rövid hullámhosszú (közeli) infravörös és éjszakai felvételeket. Lehetővé teszik, hogy a hadsereg a távoli termináljaira közvetlenül letölthesse a felvételeket. Szükség esetén valamely kijelölt földi pontról vagy területről koncentráltan készülhetnek felvételek. Újdonság a nem a Földet, hanem a világűrben mozgó objektumokat ábrázoló felvételek készítése.

A több mint 200 földmegfigyelő műholdat üzemeltető Planet nagy és közepes felbontású felvételeket szállít az NRO részére, valamint hozzáférést biztosít a felderítés számára a cég archívumához, amelyben 2009-ig visszamenőleg a Föld minden egyes pontjáról 2000-nél több felvétel található. Az adatszolgáltatásban a Planet következő generációs, gyors visszatérési idejű Pelican műholdflottája is részt vesz. (A Planet Labs Pelican flottájának 32 műholdját jövőre kezdik pályára állítani. A műholdak a 21 SkySat kapacitását bővítik és fejlesztik tovább. A gyors visszatérés azt jelenti, hogy egy adott területről naponta akár 12, de közepes földrajzi szélességeken akár 30 felvétel is készülhet. A képek felbontása 30 centiméter lesz.)


A Planet Labs jövőre indítandó Pelican műholdflottájának egyik tagja. (Fantáziarajz: Planet Labs)

Teljes verzióMinden jog fenntartva - urvilag.hu 2002-2024