Újabb két „GEO-kém” került pályára
(Rovat: A nemzetbiztonságért - 2022.01.22 06:15.)

A (nem amerikai) geostacionárius műholdakat „körbeszimatoló” amerikai GSSAP műholdak újabb két példánya indult.

Az Amerikai Légierő (U.S. Air Force) még 2014 februárjában ismerte be hivatalosan, hogy egy megfigyelő műholdakból álló rendszert fog kiépíteni a geostacionárius pályamagasság környékén, GSSAP (Geosynchronous Space Situational Awareness Program) néven. A rendszer tagjai párosával indulnak és párban működnek a geostacionáriushoz közeli magasságban (valamivel alacsonyabb és magasabb pályákon). A földfelszín fölött kb. 36 ezer km-rel, az egyenlítői sík közelében húzódó körpályák különlegessége, hogy ott a műholdak keringési ideje megegyezik a Föld 1 napos tengelyforgási periódusával. Így az itt keringő űreszközök a Földről megfigyelve lényegében állni látszanak az égbolton. Ez a pályamagasság ideális például távközlési és műsorszóró műholdak számára, hiszen a földi követőantennákat fix irányba állítva lehet kommunikálni velük. Másrészt egy-egy geostacionárius holdról a Föld csaknem fele állandóan szemmel tartható, ami hasznos meteorológiai műholdak elhelyezéséhez. De ugyanezen okokból az ellenséges rakétaindításokat figyelemmel kísérő katonai megfigyelő műholdak is használják a geostacionárius pályát.

Egy GSSAP páros. (Fantáziakép: U.S. Air Force)

Az amerikai GSSAP feladata a stratégiai fontosságú, és egyre zsúfoltabbá váló pályamagasság környékén keringő összes űreszköz, valamint az azok épségére veszélyt jelentő kisebb-nagyobb törmelékdarabok megfigyelése, számba vétele, méghozzá a lehető legközelebbről: a helyszínről. A rendszer módot ad az amerikaiaknak arra is, hogy más államok működő geostacionárius műholdjait viszonylag közelről megfigyeljék.

A rendszer első párosa 2014. július legvégén, második kettőse pedig 2016 augusztusának közepén startolt. Mindkét esetben Delta-4 típusú rakétát és a Cape Canaveral-i 37-es indítóállást használták. A műholdak egyébként Hornet (Lódarázs) néven is ismertek, azaz az eddig indított űreszközök a GSSAP-1, -2, -3 és -4, illetve Hornet-1, -2, -3 és -4 nevet viselik. Természetesen megkapták a katonai jelzéseiket is: USA-253, -254, -270 és -271. Érdekesség, hogy a sorozat első és második tagja azonos pályára (35 800 km × 35 900 km, inklináció 0,5°) került, de az egyszerre indított harmadik és negyedik már nem. Ezek kezdeti pályaadatai: 35 752 km × 35 819 km, i=0°, illetve 35 791 km × 35 791 km, i=0,02°.

(Kép: ULA)

A most pályára került műholdak elnevezése GSSAP-5 és -6 (Hornet-5 és -6, vagy USSF-8A és -8B, ahol az USSF rövidítés az Egyesül Államok Űrhaderejére – U.S. Space Force – utal). Ezúttal a startra a Cape Canaveral-i 41-es indítóállásból került sor, a duót szállító rakéta pedig egy Atlas-5-ös, pontosabban annak 511-es változata volt. (Az Atlas-511 „dekódolása”: 5 m magas hasznosteher-burkolat, egyetlen szilárd hajtóanyagú booster, és egyetlen rakétahajtóművel szerelt Centaur gyorsító- vagy végfokozat. Külön érdekesség, hogy ebben a konfigurációban most először és feltehetően utoljára használták a rakétát.) A műholdakat az Orbital Sciences (OSC) gyártotta a GeoStar-1-es platform (busz) felhasználásával (lásd az Orbital csatolt gyártási fotóját). A start időpontja január 21-én, magyar idő szerint 20:00 volt.

A Hornet műholdak pontos kialakítása természetesen titkos, viszont magáról a GeoStar-1-es műholdbuszról elég sok minden tudható. Az ezen a platformon megvalósított űreszközök lehetnek akár alacsony pályás (LEO), akár geostacionárius (GEO) holdak. Geostacionárius pálya esetén egy üzemanyaggal feltöltött műhold starttömege (az üzemanyag mennyiségétől és a hasznos teher tömegétől függően) mintegy 650–700 kg. Ezen belül a hasznos teher össztömege mintegy 150 kg. A két napelemszárny max. 200 watt teljesítményt képes biztosítani, természetesen csak az élettartam elején.

A GSSAP szempontjából az egyik kritikus kérdés az üzemanyag mennyisége, hisz a holdak gyakran változtatják pályaelemeiket és térbeli helyzetüket, hogy „körbefürkésszék” a megfigyelendő „nem baráti” műholdakat. A manőverigénytől függően a teljes élettartam kb. 5–7 év lehet. Egy másik fontos kérdés a térbeli hely- és helyzetmeghatározás pontossága. Ez a fedélzeten található csillagérzékelő, giroszkóp és GPS-vevő „kombónak” köszönhetően mintegy 50 méter, illetve 0,4 mrad. A műholdak adataikat maximum 100 Mbps sebességgel képesek lesugározni az X-sávban, bár rendelkez(het)nek (?) egy opcionális Ka-sávú rendszerrel is. Az információkat az 50. Kozmikus Ezrednek (50th Space Wing) a Schriever Légibázison található 1. Űrtevékenységi Százada (1st SOPS) veszi.