Újfajta amerikai fegyverzet-ellenőrző műhold indult
(Rovat: A nemzetbiztonságért - 2011.05.08 13:15.)

A SBIRS GEO-1 jelzésű űreszköz az infravörös tartományban, geoszinkron pályáról figyeli majd a felé eső féltekét, hogy időben riaszthasson, ha rakétaindítást észlel.

Ezzel a SBIRS (Space-Based Infrared System) nevű űrvédelmi rendszernek egy új műholdsorozata indult. A start – az időjárás miatt egy napos késéssel – május 7-én, magyar idő szerint 20:10-kor történt a floridai Cape Canaveralről.

Az Atlas-5 rakéta, tetején a SBIRS GEO-1 műholddal, Cape Canaveral 41. számú indítóállásáról felemelkedve. (Kép: Pat Corkery / United Launch Alliance)

A most felbocsátott űreszköz valójában az első, amely kifejezetten a SBIRS számára épült, bár a rendszer keretében két detektorcsomag már repül más műholdakon is. A műholdas figyelmeztető rendszer lényege, hogy az űrből a földi rakétaindításokkal óhatatlanul együtt járó hősugárzást figyelik infravörös tartományban. Így – a megfelelő földi hálózattal együttműködve – idejekorán figyelmeztethetik a rakétaelhárító egységeket, ha gyanús ellenséges tevékenységet észlelnek. A SBIRS a következőképpen épül majd fel. Lesznek geoszinkron pályán keringő holdak (ilyen a most startolt GEO-1 is), amelyek a Földről nézve egy-egy egyenlítői térség felett maradnak. Tehát folyamatosan „szemmel tudják tartani” a bolygó feléjük eső részét. Más érzékelők igen elnyúlt elliptikus pályára kerülnek, amelyeken a műholdak egy adott régió felett a keringési periódusuk legnagyobb részét töltik, hosszú megfigyelési időt biztosítva (ún. Molnyija-pályák). Korábban tervbe vettek még alacsony pályás műholdakat is, de ezeket pénzügyi okokból végül kihagyták ebből a rendszerből.

A rakétaindítások ellenőrzésének igénye még a hidegháború idején merült fel. Mindkét nagyhatalom – az Egyesült Államok és a Szovjetunió – tartott attól, hogy a másik meglepetésszerű atomtámadást indíthat. Az USA az 1950-es években kezdte meg az űrbe telepített, infravörös mérési adatokon alapuló figyelmeztető rendszerének kiépítését. Ez volt a MIDAS (Missile Defense Alarm System), amely alacsony pályákon keringő műholdakat alkalmazott. Az első sikeres darab, a MIDAS-2 1960 májusában állt Föld körüli pályára. Az első műhold, amely valóban detektált katonai rakétaindítást, az 1963-ban startolt MIDAS-7 volt. A rendszerben, amely sosem érte el teljes kiépítettségét, 1966-ig összesen 12 űreszközt állítottak szolgálatba.

A következő program az IMEWS (Integrated Missile Early Warning Satellite) volt, amelybe egy időben működve kevesebb, de távolabbi, geoszinkron műholdat terveztek. Az 1970 és 1973 között startolt négy első generációs űreszközzel ez volt az első teljes, operatív rakétavédelmi megfigyelő műholdrendszer. A 900 kg tömegű műholdak 3,5 méteres (!) átmérőjű, széles látómezejű Schmidt-távcsövekkel és a fókuszukba helyezett infravörös detektorokkal figyelték az egész Földet, szovjet és kínai interkontinentális ballisztikus rakéták és tengeralattjáróról indított rakéták feltűnését várva. (Összehasonlításul: a nevezetes Hubble-űrtávcső főtükrének átmérője 2,4 m. - A szerk.) A második generációs IMEWS műholdak közül három állt pályára 1975-77 között. A következő négy, továbbfejlesztett műhold (1979-1984) neve MOS/PIM (Multi-Orbit Satellite/Performance Improvement Modification) volt, és ekkoriban kezdték a rendszert DSP (Defense Support Program, védelmi támogató program) névvel illetni.

Ezután még számos továbbfejlesztett műhold állt szolgálatba, fokozatosan növekvő érzékenységgel és meghosszabbított élettartammal. Az utolsó példány, az USA-197 2007 novemberében indult, de alig 10 hónap működés után felmondta a szolgálatot. Ez egyébként nem volt tipikus: a DSP műholdak híresek voltak megbízhatóságukról és hosszú működési időtartamukról.

A mostani folytatás, a SBIRS három újabb műholdját már gyártják, egy további negyedik tervbe van véve. Az átmeneti időszakban a jelenleg is a működő DSP holdak kiegészítésként és tartalékként szolgálnak. Érdekesség, hogy a DSP-nél szokásossal ellentétben most már nincs szükség a legnagyobb teljesítményű (Titan-4, majd Delta-4 Heavy) hordozórakétákra, ugyanis a SBIRS holdakat nem közvetlenül emelik a geoszinkron pályamagasságba. Előtte elnyúlt átmeneti ellipszispályára állnak, ahonnan saját fedélzeti hajtóműveik alkalmazásával jutnak végleges helyükre.

A SBIRS elnyúlt pályán levő alrendszerének két tagja már most is működik, „társbérletben” az USA-184 (más néven NROL-22; 2006) és USA-200 (NROL-28; 2008) jelzésű, fő feladatukat tekintve elektronikai felderítő katonai műholdakon. Két másik érzékelő felbocsátása van előkészületben, hasonló konstrukcióban.

(Kép: Lockheed Martin)

A SBIRS GEO műholdakat a Lockheed Martin építi, a fedélzeti berendezések szállítója a Northrop Grumman. Mindegyik műhold két érzékelőt visz magával. Az egyik látómezejébe a teljes földkorong belefér, a másik egy kijelölt területre (például egy ismert rakétabázisra) fókuszál.