Űrvilág
Űrvilág űrkutatási hírportál (http://www.urvilag.hu)

 

Adatokat is sugárzott az iráni kutatórakéta
(Rovat: A nemzetbiztonságért, Lássuk és halljuk egymást - 2008.02.19 08:09.)

A február elején felbocsátott eszköz 200-250 km felszín feletti magasságot ért el.

Az iráni televízióban vasárnap elhangzott információról az AP amerikai hírügynökség számolt be. Eszerint a kutatórakéta fedélzetéről tudományos adatokat kaptak a földi irányítók. Mint arról február 4-én mi is tudósítottunk (ld. a lenti első linket), Irán újonnan épített indítóhelyéről rakétát bocsátott fel. Akkor azt is bejelentették, hogy rövidesen (talán már júniusban) 650 km magas pályára állhat az első, teljesen iráni készítésű, Omid (Remény) nevű mesterséges hold. Az események nemzetközi körökben aggodalmat váltottak ki, mivel az űrtevékenység alapjául szolgáló rakétafejlesztéseknek lehetnek katonai vonatkozásai is. Irán szerint ugyanakkor a program teljes egészében békés célokat – földmegfigyelési és távközlési fejlesztéseket – szolgál.

Iráni illetékesek rámutattak, hogy az amerikaiak is használnak műholdas adatokat Irak vagy például Afganisztán területének figyelésére. Saját biztonségi céljaikra ők is szeretnének ilyen eszközökkel rendelkezni. 2005-ben az iráni kormány félmilliárd dollárnyi támogatást különített el űrprogramok céljára. Ugyanebben az évebn indult az első iráni megrendelésű kereskedelmi műkold, a Sinah-1, orosz hordozórakétával. Az irakiak 2010-ig további négy műhold pályára juttatását tervezik.

Teljes verzióMinden jog fenntartva - urvilag.hu 2002-2024