Űrvilág űrkutatási hírportál (http://www.urvilag.hu)

 

Oroszország is a Marsra tart (4. rész)
Atommeghajtás és Mars-vonat

(Rovat: A Nap és bolygótestvéreink - 2004.09.24 11:57.)

Sokan úgy gondolták, az 1959-es terv meglehetősen behatárolt. 75 tonnás űrhajó, három éves küldetés és még csak le sem szállnak. Ezért Koroljov tervezőirodáján belül 1960-ban új, nagyszabású tervet dolgoztak ki.

Feoktyisztov (a Voszhod-1 űrhajó tervezője) és csoportja 1960-ban kezdte el tervezni az új Mars-missziót. Alapjaiban Makszimov koncepciójára épített, ám végül azt teljesen átdolgozta. Atommeghajtás és leszállás. Szinte „mindössze” csak ennyiben különbözik Feoktyisztovék TMK-E jelű űrhajóterve Makszimov TMK-jától (vagy utóbb TMK-1-étől).

Két vagy több N-1 indítással állították volna pályára a TMK-E-t. Először magát az űrhajót, amit Föld körüli pályán több hónapos tesztelésnek vetettek volna alá. Azután a maghajtóegységek következtek volna.


A TMK-E Mars körüli pályán

Igen sok üzemanyagra lett volna szükség, aminek pályára állításához az indítások számát a többszörösére kellett volna növelni. Feoktyisztov már ismerte az ionmeghajtás lehetőségeit (ezt alkalmazzák a SMART-1 európai holdszondánál is). Elektromos térben felgyorsítják az ionokat, amik a fúvókából kilövellve gyorsítják az űrhajót. Előnye az állandó, folyamatos gyorsítás. Hosszú utazás esetén mindenképpen alkalmasabb a kémiai hajtóművekkel szemben. Ám a szükséges elektromos energia előállítása a TMK-E űrhajó nagy tömege miatt esetén 36 ezer négyzetméteres (!) napelemtábla megépítését tette volna szükségessé. Feoktyisztov ezért azt mondta: az áramot biztosítsa atomreaktor. A 7 MW-os reaktor egy 7,5 kg-os ionhajtóművet látott volna el energiával. A háromévesre tervezett misszió egy éve alatt kellett volna működtetni a hajtóművet.

Az űrhajó alapját a TMK-1 hat méter átmérőjű lakómodulja képezte, ami jelen esetben 18 méter hosszú lett volna. Ehhez csatlakozott volna egy kis átmérőjű átjáró (alagút) a leszállóegység két szegmenséhez, illetve a visszatéréskor használt Szojuz kapszulához. Mindez egy igen hosszú rácsozat közepén kapott volna helyet. A „szivar alakú” űrhajó egyik végén az atomreaktor, a másikon az ionhajtómű kapott volna helyet. A teljes hossza 175 méter lett volna. (Minderre a reaktortól való nagy távolság miatt volt szükség.)

A leszállóegység egy 5,5 méter átmérőjű, 9 méter hosszú, öt szegmensből (vagonból) álló „Mars-vonat” lett volna. A leszállóegység tömegét 10 tonnára tervezték. Az első szegmensben lett volna a legénység és az irányítórendszer (robotkar, fúró).

A leszállás igen érdekesen történne. A Vörös Bolygóra csak három ember érkezne, a többi Mars körüli pályán állomásozna. A felszerelés és a legénység öt kúp alakú űrhajóval landolna a bolygó felszínén. A földet érés után a leszállóegységek egy vonat-szerű szerkezetté állnának össze, s így áll össze a „Mars-vonat”. A „vagonok” a személyzet kabinjai, és a tudományos felszereléseket tartalmazó egységekből állnának. A „vonat” képes helyváltoztatásra is, kerekkel szerelték volna fel. A jármű oldalán különböző műszerek foglalnak helyet, robotkarok, fúró berendezések. Ezek segítségével lehet a felszínt tanulmányozni.


Munkában a Mars-vonat

Az így összerakott eszköz egy év alatt akár elkalandozhatna az északi pólustól a déliig, eközben tanulmányozva a Mars atmoszféráját, felszínét. Az adatközvetítés módja pedig az lenne, hogy az alacsony Mars körüli pályán keringő orbitális egységen keresztül jutnának a Földre az adatok. (Hasonló módon működnek a mai Mars-járók: a roverek a bolygó körül keringő szondákon át küldik adataikat a Földre.) A marsi kalandozás során anyagmintát gyűjtene a legénység, és egyéb kutatásokat végezne, az eredményeket pedig a keringőegységnek továbbítanák, ahonnan a Földi központnak küldenék az adatokat.

A Mars körüli pályára való visszatérést a szerelvény két vagonja biztosíthatná. Az egyik indítóállásként működne, a másikban pedig a háromfős legénység kapna helyet. Miután a „Mars-komp” csatlakozott az orbitális űrhajóhoz, elindulhatnak a Föld felé.

A terv nem részletezi az orvosi problémákat, sem azt, miből laknak jól egy éven át a Mars-vonat legénységének tagjai.

A végrehajtás tekintetében nem szólhatunk sokról. 1957. január 1-jén hivatalosan megkezdődtek az ionmeghajtás lehetőségét vizsgáló kutatások a Szovjetunióban. 1960-ban Alekszusin a Mars-vonat helyett egy másik Mars-járót tervezett a háromszemélyes legénység és a mérőberendezések számára. A henger alakú, két oldalán két lánctalppal közlekedő jármű a Marszokhod nevet kapta. A Marszokhod élettartamát egy évre tervezték. Később számos leszállóegység és szovjet rover-terv kapott hasonló nevet.

Boros-Oláh Mónika – Horvai Ferenc

Teljes verzióMinden jog fenntartva - urvilag.hu 2002-2021