Oroszország is a Marsra tart (3. rész)
Elhaladás a Mars mellett
(Rovat: A Nap és bolygótestvéreink - 2004.09.23 09:15.)

Alighogy 1956-ban kidolgozta Mars-tervét, Koroljovra nagy dicsőség várt: 1957. október 4-én új korszak köszöntött az emberiségre. A Szputnyik-1 sikeres indítását követően Koroljov tervezőirodájában mind többen dolgoztak a Mars-misszió továbbfejlesztésén.

Az 1959-ben megkezdett tervezés során az volt a fő irányelv, hogy igen nehéz lenne pályára állítani Koroljov 1630 tonnás űrhajóját. Míg a főkonstruktőr eredetileg (gondolván talán, életében úgysem jön el a magvalósítás pillanata) megtervezte az űrhajót, ami leszállna, egy évig kutatna, majd visszatérne hat fős legénységével, majd kiszámította, 1956-os technikai szinten a szükséges tömeget. Ehhez tervezte meg a hordozórakétát.

Ám a Szputnyik-1 indítása, majd a négylépcsős Molnyija kifejlesztése, az első holdszondák indítása arra utalt, talán érdemes komoly tervezésbe kezdeni. Így az Irodában (G. U. Makszimov vezetésével, de Koroljov főmérnöksége alatt) továbbfejlesztették, pontosabban szűkítették a korábbi terveket.

A TMK-1 (magyarul kb. nehéz kormányzású bolygóközi űrhajó) jelű bolygóközi űrhajón három személy utazhatott volna, s a Marson történő leszállás nem, csupán a bolygó melletti elhaladás lett volna a fő cél. A 75 tonnás TMK-1 egységeit e tervben is a majdani N-1 hordozórakétával állították volna Föld körüli pályára. A Marsig tartó 10 és fél hónapos út végén az űrhajóról távolról irányított leszállóegységeket juttattak volna a bolygó felszínére, maga az űrhajó pedig ráállt volna a Föld felé vezető pályára.

A számítások szerint a technikai fejlesztéseket, próbákat és teszteléseket is figyelembe véve, 1971. június 8-án indulhatott volna az első szovjet Mars-misszió. Mivel a Mars elérésekor a Föld ige távol lett volna, igen rossz helyzetben a gyors visszatéréshez, ezért arra csak 1974. július 10-én került volna sor. Így a Mars megközelítését teljesítő, háromszemélyes misszió igen hosszú ideig, három évig, egy hónapig és két napig tartott volna.

Érdemes megjegyezni, hogy sokak szerint annak az oka, hogy az amerikaiak hamarabb értek a Holdra, abban keresendő, hogy az N-1 rakétát eredetileg a TMK űrhajóra tervezték, s nem pedig egy direkt holdraszállásra. (Ennek persze több dolog is ellentmond: egyszer sem sikerült sikeresen indítani a hordozórakétát, illetve nem volt Koroljovnak olyan utóda, akinek átadhatta volna tudását; aki a szükséges fejlesztéseket véghez tudta volna vinni.)

A TMK rendszert egy N-1 indítással állították volna pályára. A legénység indulására két verzió létezett. Vagy magával a TMK rendszerrel, a Mars-űrhajó parancsnoki kabinjában indultak volna, vagy egy külön Szojuz vagy (szintén csak tervezett) Szever nevű űrhajóval. A visszatéréskor Szojuz-kabint használtak volna. A TMK folyékony oxigén – kerozin hajtóanyaggal utazhatott volna. A Marshoz vezető átmeneti pályára állás után a hajtóanyag elfogyasztása miatt a rendszer 75 tonnás tömege 30 tonnára csökkent volna.

A TMK űrhajó úton a Mars felé

A megközelítés-visszatérés e tervben kidolgozott módszerét Makszimov csoportja Vénusz-szonda tervekbe építette, amik azonban a sok kudarc miatt nem valósulhattak meg.

A TMK űrhajó legénységi szállása 6 méter átmérőjű és 12 méter hosszú lett volna, tömegét 15 tonnára tervezték. A tervezők javasolták az űrhajó megpörgetését, amivel kis mesterséges gravitáció érhető el (pontosabban centrifugális erő). A létfenntartás érdekében ugyanakkor megkezdték a SOZh zártkörű környezet-szabályozó rendszer kifejlesztését, ami az élelem és a levegő előteremtését szolgálta volna elsősorban. A rendszer megalkotásában az orvos-biológiai problémákat kutató intézet, valamint a Zvezda Tervezőiroda is partnernek mutatkozott. 1967. március 5-én épült fel a SOZh-rendszer NEK-nek vagy SU-100-nak nevezett első szovjet tesztegysége.

A sugárzás kivédése céljából a tervekben szerepelt egy menedék megépítése, ami egy leárnyékolt alagút lett volna, melyben az űrhajó tartalék irányítórendszere is megtalálható. (Az űrhajósok nem tartózkodtak volna itt állandóan, valószínűleg csak nagyobb dózisterhelés, pl. koronakitörések esetén.)

A TMK-programot hivatalosan 1959. január 1-jén kezdték el tervezni, s 1961. október 12-re készültek el vele. 1963. július 22-én tudományos konferenciát rendeztek a környezet-vezérlő rendszerről, aminek folyományaként 1967. március 5-én megkezdhették a munkát a Mars-űrhajó tesztegységének számító NEK-ben. A hatvanas évek közepén a TMK alapján egy hasonló feladatot ellátó Vénusz-űrhajót is tervezett Makszimov csapata. Ekkor a terveket átdolgozták, hogy egy olyan űrhajótípust alkossanak, ami mindkét bolygót meg tudja közelíteni. Az űrhajó neve MAVR lett (vsz. MArsz-VenyeRa).