Űrvilág űrkutatási hírportál (http://www.urvilag.hu) | |||
Kevesebb mint egy nap a kínai űrrepülésből A kínai személyzetes űrrepüléssel egyelőre minden rendben, a két űrhajós jól van. Visszatérésükre legkorábban hétfőn kerülhet sor. Cikkünkben áttekintjük az elmúlt napok és a következő órák eseményeit.
Mint emlékezetes az űrhajó indítására október 12-én szerdán 01:00 GMT-kor (helyi időben délelőtt 09:00-kor) került sor. Tíz perccel később a Hosszú Menetelés IIF (CZ-IIF) rakéta befejezte működését és az előzetes pályára állította az űrhajót. Negyvenöt perccel a start után megtalálták a hordozórakéta leválasztott fekete-dobozát, egy mágneses adatgyűjtőt, melyet nem sokkal később – a hordozórakéta visszahullot darabjaival együtt – a kutató-mentő szolgálat eljuttatott az űrközpontba.
Szombaton – mindössze néhány órával azután, hogy az űrhajó megkezdte negyedik Föld körüli napját - a két tajkonauta telefonon beszélt Hu Jin Tao kínai elnökkel. A mindössze kétperces beszélgetést a kínai TV- és rádió-állomások élőben közvetítették.
Élet és munka a Föld körül
A fedélzeten végzett tudományos kísérletek az élet- és anyag-tudományok, a Föld-megfigyelés és környezeti-monitoring területét érintették. Vizsgálták többek között az űrhajósok mozgáskoordinációjának és munkaképességének változásait, illetve fotózták a Földet.
Az alvási idő fejenként hét óra, az ágyat a falak közé kifeszített hálózsák helyettesíti.
Útban haza
Az űrhajó visszatérését jelenleg hétfőre (holnapra) tervezik, bár korábban szó volt arról, hogy arra esetleg már vasárnap sor kerül, a leszállóterület bizonytalan hétfői időjárása miatt. Szombaton azonban már azt mutatták az előrejelzések, hogy a leszállásra alkalmas idő még kitart hétfőre, sőt keddre is, így a jelenlegi terv a hétfői (helyi időben kora reggeli) landolás (kedd a tartalék nap).
A korábbi gyakorlatnak megfelelően először az orbitális/lakó-modult választják le az ekkor még összekapcsolódva hagyott parancsnoki/visszatérő fülke és műszaki/hajtómű-egység együttesről. A leválasztott orbitális fülke (mely saját napelemekkel és stabilizációs rendszerrel is rendelkezik) ezután még hónapokig fog a Föld körül keringeni és végzi automatizált kutatási programját. Ezután kerül sor a parancsnoki/visszatérő és a műszaki/hajtómű egységek szétválasztására és légkörbe léptetésére. Ezután az előbbi egység ejtőernyős fékezéssel ér felszínt, míg az utóbbi elég a sűrű légrétegekben. (Ez az eljárás eltér a(z) szovjet/orosz Szojuznál alkalmazott módszertől, hisz ott az űrhajó három egységét egyidejűleg választják szét, és miközben a parancsnoki/visszatérő-modul leszáll, a másik két egység (a szétválasztás után percekkel) elég a Föld légkörében. A kínai eljárás több előnyt is tartalmaz. Egyrészt az orbitális/lakó modul a Föld körül hasznosítható, akár önállóan, akár egy űrállomás moduljaként. Másrészt a Földre visszatéréshez nem kell a teljes űrhajót fékezni, csak annak mintegy 70-80%-át.)
| |||
|