Űrvilág
Űrvilág űrkutatási hírportál (http://www.urvilag.hu)

 

Egy rakéta, három műhold Iránból
(Rovat: A hónap száma, Kis űreszközök nagy szerepe - 2024.01.29 12:15.)

A vasárnapi start idén már a második volt Iránból.

Ezúttal egy Szimorg (Simorgh, jelentése fárszi nyelven főnix) rakétát indítottak, amelynek az elmúlt években végrehajtott több próbálkozás után több most először sikerült elérnie a Föld körüli pályát. A Safir-2 néven is szereplő rakétatípus pályafutása 2016-ban egy sikeres szuborbitális teszttel kezdődött. Aztán 2017 júliusában, 2019 januárjában, 2020 februárjában és 2021 decemberében is próbálkoztak vele, immár orbitális indítási kísérletekkel, de mindig sikertelenül. Érdekesség, hogy 2021 júniusában is volt egy esemény, amely amerikai műholdas megfigyelések alapján épp úgy tűnt, mint egy kudarcba fulladt rakétaindítás, de a startkísérlet tényét akkor az iráni hatóságok cáfolták.


A Szimorg rakéta előkészítése a Khomeini ajatollah nevét viselő Szemnán űrközpontban. (Kép: FNA)

Most vasárnap, január 28-án magyar idő szerint 1:02-kor viszont a Szemnán (Semnan) bázisról sikeresen bocsátottak fel alacsony – 450 és 1100 km magasság között húzó elliptikus – pályákra három iráni készítésű műholdat, név szerint a Mahda, Keyhan-2 és Hatef-1 űreszközöket. Ez volt az első alkalom, hogy Iránból egyszerre három műhold indult.

A sikerről beszámoló iráni hírügynökségi jelentés szerint az ország az amerikai szankciók és fenyegetések ellenére „hatalmas lépéseket” tett a technológia terén, és a világ 10 legfejlettebb állama közé tartozik a műholdak építése és felbocsátása terén. Teheráni tisztviselők szerint az ország számára alapvető az űrprogram folytatása, kulturális, tudományos, gazdasági és védelmi célokból. Amint arról akkor beszámoltunk, alig több mint egy héttel korábban, január 20-án a katonai fejlesztésű új iráni Quaem-100 hordozórakéta is sikerrel végezte el feladatát, egy 50 kg-os távközlési műhold felbocsátását.

A most felbocsátott űreszközök közül a 32 kg tömegű Mahda fejlett műholdas alrendszerek kipróbálását végzi a világűrben. A Keyhan-2 és Hatef-1, 10 kg-nál kisebb tömegű nanoműholdakat (6 egységes, avagy 6U CubeSat) az iráni védelmi minisztérium állami tulajdonú leányvállalata tervezte és fejlesztette. Az előbbi helymeghatározási, a másik keskeny sávú rádiós kommunikációs kísérleti céllal készült, a dolgok internete (internet of things, IoT) alkalmazásainak előkészítésére.

Teljes verzióMinden jog fenntartva - urvilag.hu 2002-2024