Űrvilág
Űrvilág űrkutatási hírportál (http://www.urvilag.hu)

 

22 és 23
(Rovat: A hónap száma, Lássuk és halljuk egymást , SpaceX - 2023.10.31 13:15.)

Most is két Starlink start rövid egymásutánban – egy Kaliforniából, egy Floridából.

Az első Falcon-9 rakéta a kaliforniai Vandenberg bázisról emelkedett fel október 29-én magyar idő (és immár a téli időszámítás) szerint pontban 10 órakor. A rakéta orrkúpja alatt ezúttal 22 darab Starlink V2 Mini műhold kapott helyet. Ez a Starlink 7-6 jelű indítás volt az első, amelynek során a nyugati partról egyszerre ennyi ilyen műholdat indítottak, korábban a 7-es pályacsoportba 21-esével bocsátották fel a második generációs űreszközöket. Nem világos, hogy mi tette lehetővé a szám 1-gyel való megnövelését, de legutóbb már a keleti partról, Floridából is 22 helyett 23 darab V2 Mini műholdat indítottak. Meglehet, hogy a hordozórakéta hatékonyságát sikerült valamilyen fejlesztéssel, új eljárással kicsit javítani, de az is elképzelhető, hogy a műholdak gyártása során tudtak valamit lefaragni azok tömegéből.


A B1075 sorszámú első rakétafokozat hetedszer repült – legutóbb szeptember 25-én, csupán 34 nappal ezelőtt. (Kép: SpaceX)

A SpaceX alacsony pályás, rövid késleltetési idejű internetszolgáltató műholdrendszerének következő, Starlink 6-25 jelű startjára sem kellett sokáig várni. Azt Floridából, az Amerikai Űrhaderő Cape Canaveral támaszpontjától hajtották végre. Ezúttal ismét a nagyobb, eddigi rekordot jelentő számú, vagyis 23 műhold indult el a rendszer 6-os pályacsoportjába. Idén a floridai volt az 51-edik Starlink start, időpontja helyben még október 30-án, magyar idő szerint már 31-én 0:20 volt. (Egy nappal korábban fél perccel a vége előtt szakították meg a visszaszámlálást, mert probléma adódott a rakéta első és második fokzatát szétválasztó rendszerrel.) Itt nyolcadik alkalommal használt első fokozattal (B1077) dolgoztak. Mostanra az aktuálisan pályán levő – tehát nem csak a valaha elindított – Starlink műholdak száma is meghaladja az 5000-et.

Teljes verzióMinden jog fenntartva - urvilag.hu 2002-2024