Űrvilág
Űrvilág űrkutatási hírportál (http://www.urvilag.hu)

 

16,923 milliárd
(Rovat: A hónap száma, Európai űrpolitika , HUNOR - 2022.11.24 12:15.)

Ennyi eurós tagállami befizetésekkel vág neki az Európai Űrügynökség (ESA) a következő három évnek.

Az összeg jelentős (közel 17%-os) növekedés a 2019-es felajánlásokhoz képest, de még így is másfél milliárddal alatta marad annak az összegnek, amelyet az európai űrkutatást összefogó kormányközi szervezet előzetesen remélt a programjai finanszírozásához. Az ESA Párizsban tegnap véget ért kétnapos miniszteri tanácsülése utáni tájékoztatón Josef Aschbacher, a szervezet főigazgatója ugyanakkor elmondhatta, hogy egyetlen főbb programot sem kell emiatt törölni, legfeljebb némelyikük céljait át kell gondolni.

A költségvetés-növekedés a jelenlegi gazdasági környezetben – az európai energiaválság közepette, magas inflációnál és a koronavírus-világjárvány után – különösen fontos eredmény, és kifejezi az ESA tagországainak az európai űrszektor további erősítésére irányuló elkötelezettségét.

A programok között szerepel például egy holdi leszálló teherűrhajó fejlesztése az Artemis-programhoz, az Európai Unió IRIS2 (Infrastructure for Resilience, Interconnectivity and Security by Satellite) nevű, szélessávú, biztonságos műholdas kommunikációra szolgáló rendszerének kiépítésében való részvétel, vagy az ExoMars program újraélesztése, amely az orosz együttműködés megszakadás miatt került veszélybe. Az ESA ugyancsak elkötelezi magát a Nemzetközi Űrállomás (ISS) programjában való részvételének folytatására 2030-ig.


Az ESA 2022-es miniszteri tanácsülése résztvevőinek csoportképe. Magyarországot Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter képviselte. (Kép: ESA / S. Corvaja)

Az egyik olyan program, amely a vártnál kevesebb tagállami felajánlást kapott, a földmegfigyelést célzó FutureEO, benne új tudományos műholdakkal. Simonetta Cheli, az ESA földmegfigyelési programjának igazgatója elmondta, hogy az igényelt teljes összeg mintegy 80%-ára kaptak ígéretet. A következő hónapok során a tagállamokkal egyeztetve alakítják ki a tervet, hogy ebből mit lehet megvalósítani. Hasonló lesz az eljárás a többi, nem teljes mértékben finanszírozott kezdeményezéssel is – ahogy ez a három évente rendezett legfelső döntéshozó fórumok, a miniszteri tanácsülések után általában lenni szokott az ESA-nál. Voltak olyan programok is, mint például az eddig sokat késett Ariane-6 hordozórakétára való áttérés, amelyek a teljes igényelt finanszírozást megkapták. A befejezéshez eddig mintegy 200 millió euró hiányzott.

Aschbacher a tájékoztatón méltatta a tagországokat, amelyek szinte mindegyike növelte a hozzájárulását. Ami Magyarországot illeti, a főigazgató prezentációjában bemutatott számsor szerint a 2019-es 97 millió euró után sikerült közel ugyanekkora összeget, 87 milliót biztosítanunk az ESA befizetéseinkre. Ez a szervezet összes tagországi hozzájárulásainak mintegy 0,5%-a (2019-ben 0,7% volt).


Szijjártó Péter felszólalása a párizsi ülés első napján, november 22-én. (Kép: ESA TV)

Az ESA miniszteri tanácsülésen felszólaló Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter mondanivalójából az MTI híradása a mintegy 100 millió dolláros HUNOR magyar űrhajós programot emelte ki. Az amerikai Axiom Space Inc. együttműködésével, 2024 végén vagy 2025 elején kezdődő 30 napos kutatási küldetés céljából az ISS-re utazó űrhajós helyére a 244 jelentkező közül most már csak nyolcan vannak versenyben. Az idei év végére a lista négy fősre szűkül. Hogy végül ki repül, az az indulás előtti hetekben dőlhet majd csak el. Szijjártó Péter beszédéről a Space News hírportál is érdemesnek tartotta külön cikkben beszámolni. A tudósításban megemlítik az ESA hozzájárulásaink közel szinten tartását és azt is, hogy a HUNOR repülés keretében 12 magyar eszköz kipróbálásáról lesz szó, valamint hogy Magyarország ESA-kísérletek számára is kész felajánlani a szabad kapacitást. Szó esik arról is, hogy a HUNOR költségvetése összemérhető azzal, amit hazánk az ESA programjaihoz való hozzájárulásként fizet be a következő három éves ciklusra.


Az ESA különböző programjainak költségmegoszlása a 2022-es tagállami felajánlások után. (Kép: ESA)

Teljes verzióMinden jog fenntartva - urvilag.hu 2002-2024