56 év után itt a vég
(Rovat: A hónap száma - 2020.08.29 15:15.)

A NASA 1964-ben felbocsátott OGO-1 műholdja visszatér a Föld légkörébe. Aggodalomra semmi ok, az űreszköz megsemmisül, nem éri el a felszínt.

Az OGO-1, teljes nevén Orbiting Geophysics Observatory-1 egy geofizikai céllal indított, a Föld mágneses környezetének és a Nap–Föld kölcsönhatásnak a kutatására szolgáló korai űreszköz volt. Várhatóan ma, de legkésőbb néhány napon belül véget ér hosszú pályafutása. A műhold 1969-ig gyűjtött adatokat eredeti programja szerint, hivatalosan 1971-ben mondtak búcsút neki. Lekapcsolása óta csendben rótta hosszan elnyúlt ellipszis alakú pályáit a Föld körül, mintegy 2 napos keringési idővel.

Mostanra azonban a természetes pályamódosító hatások következtében pályájának földközeli pontja (perigeuma) elég alacsonyra került ahhoz, hogy belépjen bolygónk sűrű légkörébe. Valószínűleg a következő perigeum alkalmával jön el a vég, ma magyar idő szerint 23:10 körül. (Ha mégsem, akkor legfeljebb egy vagy két pálya megtétele lehet hátra.) Az augusztus 29-ei légkörbe lépés esetén a helyszín a Csendes-óceán fölött lesz, valahol Tahiti és a Cook-szigetek közt félúton. Mivel ott épp nappal lesz, az esetleges megfigyelők számára égi látványosság nem várható.

Az OGO-1 tömege 487 kg, és a NASA szerint teljes mértékben feldarabolódik és elizzik a légkörben, nem jelenthet veszélyt senkire. Valójában ez a megszokott vége egy kiszolgált műholdnak.

A régóta inaktív, a háttérben levő csillagokhoz képest gyorsan elmozduló OGO-1 műhod fénypontja a kisbolygókat figyelő Catalina Sky Survey égboltfelmérő program augusztus 25-én készült képsorozatán. Az objektumot az elmúlt években több száz alkalommal gondolták kisbolygónak a megfigyelők... (Kép: Catalina Sky Survey / University of Arizona / NASA)

Az OGO-1 annak idején egy hat tagból álló műholdsorozat első darabja volt. A többieket 1965 és 1969 között bocsátották fel. Azok azonban már visszatértek a légkörbe, a legutolsó 2011-ben. Az OGO-1 1964. szeptember 4-én indult a floridai Cape Canaveralről, egy Agena-B rakétával. Vele végezték az egyik első űrbeli üstökösmegfigyelést is, a 2P/Encke-üstökösét ultraibolya tartományban, 1970-ben. Start után a megnetométereket tartalmazó, azokat a műhold testétől távol tartó két árbóc nem nyílt ki teljes hosszában.

Az OGO-1 az űrkorszak korai időszakának egyik képviselője, de még mindig vannak a Föld körül nála régebbi darabok is. Az első kanadai műhold, az 1962-ben Kaliforniából indított Aloutte-1 például jó célpont akár egy binokulárral egy tiszta, sötét éjszakán. A legöregebb, még mindig keringő műhold pedig az 1958-as amerikai Vanguard-1. Ez volt csupán az ötödik objektum, amelyet az emberiség az űrbe juttatott. Még egy jó darabig, legalább kb. 200 évig – de feltehetően ennél is sokkal tovább – nem is várható, hogy visszatérne a légkörbe. Az űrkutatás hőskorában, amikor ezek az indítások történtek, még nemigen számoltak az űrszeméttel, mint reális veszéllyel...