Űrvilág
Űrvilág űrkutatási hírportál (http://www.urvilag.hu)

 

A századik start
(Rovat: A hónap száma, Az Ariane rakéták , Lássuk és halljuk egymást - 2018.09.26 07:15.)

Két geostacionárius pályára szánt távközlési hold állt pályára egy Ariane-5 rakétával. Ez volt a sikeres európai hordozórakéta századik indítása.


(Kép: Arianespace)

Az Ariane-5 ECA rakéta VA-243 jelzésű repülése – most is, mint mindig – Francia Guyanából, az Egyenlítőhöz közel fekvő Kourou űrközpontól indult. Az időpont szeptember 26-án magyar idő szerint 0:38-ra esett (a helyszínen, és világidőben is szeptember 25. volt még). Megszokott dolog, hogy az orrkúp alatt két olyan távközlési hold kapott helyet, amelyek elnyúlt, geostacionárius átmeneti pályára kerültek. Innen saját hajtóműveik segítségével érik majd el a 36 ezer km körüli pályamagasságot, vagyis az egyenlítői sík közelében húzódó geostacionárius körpályát. Ennek különlegessége, hogy az ott tartózkodó űreszközök ugyanannyi idő alatt kerülik meg a Földet, amíg a bolygó egyszer körbefordul alattuk a tengelye körül. Így a műholdak a földfelszínről nézve állandó helyen tartózkodnak az égen. Ez ideális többek közt a távközlési műholdak számára, hiszen a velük való kommunikációra szolgáló földi antennákat elegendő egy meghatározott irányba állítani, nem kell elmozdítani.


Az Ariane-5 századik startjára egy „retro” plakátgrafikával készültek. (Kép: Arianespace)

Mindkét műhold az Egyesült Államokban épült. A Horizons-3e az amerikai Intelsat és a japán SKY Perfect JSAT vegyesvállalata megrendelésére, a kettős nevű Azerspace-2/Intelsat-38 pedig az azerbajdzsáni nemzeti műholdüzemeltető (Azercosmos) és az Intelsat együttműködésében készült. A kettő közül a Boeing gyártotta, 6441 kg-os Horizons-3e a nagyobb, ez utazott a felső pozícióban és önállósult elsőként a Föld körüli pályán. Állomáshelye a 169°-os keleti hosszúság fölött lesz, ha majd eléri a geostacionárius pályát. Az 1998-ban indított Intelsat-805 leváltására készült. Adatviteli szolgáltatásainak felhasználói Ázsia és a Csendes-óceán térségéből kerülnek ki, C- és Ku-sávú kapacitása 30 gigabit/s. A műhold jelölésében az e betű az Intelsat modern Epic sorozatára utal, amelynek ez már a hatodik képviselője.

A 3,5 tonnás Azerspace-2/Intelsat-38 az SSL cégnél épült Kaliforniában. A 45° keleti hosszúságnál levő pozíciójából Közép- és Kelet-Európa, a Közel-Kelet, Észak-Afrika és Közép-Ázsia számára sugároz majd televíziós adásokat. Transzpondereinek használatán a két társüzemeltető osztozik majd. Az azerbajdzsáni üzemeltető a már működő Azerspace-1 műholdjának szolgáltatásait egészíti ki vele, az amerikai cég az Intelsat-12 pótlására szánja. Ez utóbbi 2000-ben egy Ariane-4 rakétával indult. Az Azerspace-1 nem olyan régi, 2013-ban az Ariane-5 egy korábbi példánya szállította az űrbe.


A rakéta orrkúpja a 100. start előkészítése során. (Kép: ESA / CNES / Arianespace / Optique Video du CSG / P. Piron)

Az európai Ariane-5 nehézrakéta 1996-ban mutatkozott be, mostanra jutottak el a századik alkalomig, amikor űrindításra használták. Tolóerejét kihasználva jellemzően kettesével állítja pályára a kereskedelmi geostacionárius műholdakat. A mostani startig összesen 205 űreszközt bocsátottak fel vele. Újabban az európai Galileo navigációs műholdrendszer tagjait (eddig összesen 12-t) négyesével indították Ariane-5-tel, de a nehézrakéta képességei jól jöttek nagyobb űreszközök, mint például a már többet nem készülő európai ATV teherűrhajók pályára állításánál is. Ariane-5 rakéta emelte a magasba annak idején a jelentős európai tudományos űreszközök közül a Rosetta üstököskutató űrszondát, a Herschel- és Planck-űrtávcsöveket, az XMM-Newton röntgencsillagászati műholdat, az Envisat földmegfigyelő műholdat is.

A véletlen úgy hozta, hogy egy másik kerek szám is kapcsolódik a legutóbbi starthoz. Ez volt ugyanis a franciaországi székhelyű cég 1980-as alapítása óta a háromszázadik indítási alkalom az Arianespace történetében. Ebbe beleszámítanak a korábbi Ariane típusokkal, illetve a Szojuz és Vega rakétákkal végzett startok is. Az Arianespace volt a világ első olyan vállalata, amelyet kereskedelmi műholdindítások szervezésére hoztak létre.

Teljes verzióMinden jog fenntartva - urvilag.hu 2002-2024