Megvan a kráter!
(Rovat: A Holdnál, Távoli világok kutatói , Kínai rakéták - 2022.08.01 07:15.)

A Lunar Reconnaissance Orbiter (LRO) lefényképezte a március 4-i becsapódás nyomán a Hold túlsó oldalán keletkezett krátert.

Az esetről többször is írtunk portálunkon (lásd lent), cikkeinkből az is kiderült, hogy nem sikerült egyértelműen bizonyítani, mi lehetett a becsapódó test. A szakemberek remélik, hogy a kráterről készült felvétel részletes elemzése segíthet azonosítani a becsapódó testet. Az LRO csapatának több mint egy hónapig tartó keresés után sikerült megtalálni a becsapódás által létrehozott krátert, sőt nem is egyet, hanem egy kráterpárt.

A NASA Lunar Reconnaissance Orbiter szondájának felvétele a március 4-i becsapódáskor keletkezett kráterpárról. (Kép: NASA / GSFC / Arizona State University)

Mint emlékezetes, az objektum pályáját megfigyelő szakemberek először ara gondoltak, hogy a SpaceX azon Falcon-9 rakétájának utolsó fokozata közeledhet a Hold felé, amelyik a DSCOVR (Deep Space Climate Observatory) szondát állította pályára. A pontosabb megfigyelések alapján később a kínai Csang’e–5 T1 szondát pályára állító Hosszú Menetelés-3C rakéta utolsó fokozatára terelődött a gyanú, Kína azonban nem erősítette meg, hogy az ő űreszközükről lenne szó.

A területről a becsapódás előtt és után készült LRO-felvételek összehasonlítása. (Animált kép: NASA / GSFC / Arizona State University)

Annyi bizonyos, hogy a becsapódás 2022. március 4-én 12:26 UT körül a Hold túlsó oldalán, az 570 km átmérőjű Hertzsprung-kráter közelében történhetett. Végül az LRO kutatói a becsapódás helyét az eredetileg számítottól mintegy 8 km távolságban találták meg. A számított és a tényleges becsapódási hely közötti eltérést az okozhatta, hogy az utolsó (a becsapódás előtt négy héttel végzett) megfigyeléseket követően a napszél nyomása kissé megváltoztathatta a rakétatest pályáját. Az utolsó négy hétben viszont a Nap látszó közelsége miatt már nem tudták megfigyelni a testet, így pályáját sem pontosíthatták.

A becsapódás helyének tágabb környezete. (Kép: NASA / GSFC / Arizona State University)

A pozíció eltérése tehát nem lepte meg a szakembereket (legfeljebb annak nagysága, mert ennél kisebb eltérésre számítottak). Annál nagyobb meglepetést okozott a kráter kettős szerkezete, és az így kialakult, hossztengelye mentén 28 méter kiterjedésű struktúra, amelyben a 16 méter átmérőjű, nyugatabbra fekvő kráterre rárakódott a 18 méteres keletebbi kráter. Az 1,8 tonna tömegű rakéta tömegének legnagyobb részét a hajtómű teszi ki, vagyis a test hátsó részében helyezkedik el, de a kettős kráter arra utal, hogy az elülső felében is jelentős tömeg lehetett.

A Hosszú Menetelés 3C hordozórakéta az indítóállásban, a kis képen a becsapódás „gyanúsítottja”, a rakéta utolsó fokozata. (Kép: CNSA)

Az új kettős kráter képét a kutató összehasonlították azokkal a felvételekkel, amelyeket ugyancsak az LRO szonda készített az Apollo-program során a Hold felszínébe csapódó Saturn IV-B hordozórakéták becsapódási nyomairól. Azok egyike sem mutat kettős szerkezetet, a kráterek közül a legnagyobb 29 méter átmérőjű, tehát nagyjából hasonló, mint a márciusban keletkezett kráterpár.

Az Apollo-Saturn utolsó fokozatok becsapódási nyomai az LRO felvételein. (Kép: NASA / GSFC / Arizona State University)

A Hold felszínébe csapódó, ember alkotta tárgyak sorát a szovjet Luna–2 szonda nyitotta meg, amelyik 1959. szeptember 13-án csapódott be. A következő évtizedben számos sima leszállás és becsapódás történt, amelyeket hosszabb szünet után az elmúlt években több sikeres és sikertelen leszállás követett.

A rakétafokozatról a becsapódás előtt készített felvételsorozat kezdő darabja, a fényesség változását a test bukdácsolása okozza. (Animált kép: Gianluca Masi / The Virtual Telescope Project 2.0)