Űrvilág
Űrvilág űrkutatási hírportál (http://www.urvilag.hu)

 

Artemis: kellene a pénz
(Rovat: A Holdnál, Orion, Ares, SLS , Artemis - 2020.09.25 07:15.)

A NASA szerint lehetséges tartani a 2024-es visszatérést a Holdra emberekkel, de ehhez hamarosan dönteni kéne a kért 28 milliárd dollárról.

A teljes összeg a 2021-től 2025-ig tartó költségvetési évekre vonatkozik, és a NASA szerint fél éven belül kellene róla döntést hozni, hogy tartani tudják a terveket. Az amerikai űrhivatal szeptember 21-én tette közzé a Hold kutatásának terveit, benne az emberek visszatérését az égitest felszínére – méghozzá a déli pólusvidékre – 2024-ig. Az ezt követő időszakban pedig folytatódnának a küldetések, amelyek egy későbbi marsi út előkészítését is jelentenék.

A dokumentum lényegében összefoglalja a létező amerikai Hold-terveket, de egyik mellkletében taláható egy költségtáblázat. Ebben az Artemis holdprogram első fázisára vonatkozó becslések találhatók. A teljes 28 milliárdos összegbe többek közt beleértendő az SLS (Space Launch System) hordozórakéta és az Orion űrhajó fejlesztésének befejezése, a földi kiszolgáló rendszerek költségei, és egy sor kapcsolódó tudományos és műszaki fejlesztés végrehajtása. Messze a legnagyobb tétel a Holdra való leszállás programja (Human Landing System, HLS), az öt éves időtartamra közel 16,2 milliárd dolláros költséggel. Egyúttal ez a tétel van a legnagyobb veszélyben is, hiszen a törvényhozók a nyáron a 2021-re kért 3,2 milliárd helyett csak 600 milliót szavaztak meg erre a célra.

Jim Bridenstine, a NASA vezetője most úgy nyilatkozott, hogy a folytatás szempontjából kritikus volna az a 3,2 milliárd. A végső döntésre ugyanakkor még hónapokig kell majd várni. A 2021-es költségvetési év idén október 1-jén indul, de a szenátus késésben van a javaslat tárgyalásával és elfogadásával. Várhatóan decemberig a szövetségi intézmények átmenetileg a 2020-as szinten kapják a költségvetési támogatásukat. Bridenstine optimista forgatókönyve szerint a törvényhozók karácsonyig egyezségre jutnak a HLS finanszírozását illetően, s akkor még minden a sínen lehet az eredeti tervek szerint 2024-es holdraszálláshoz. Nem mellékes szempont ugyanakkor, hogy novemberben elnökválasztás lesz az Egyesült Államokban, miközben tovább tart a koronavírus-járvány, így nehéz megjósolni, mi fog történni az év végéig.

Ha a pénz már csak 2021-ben érkezik – feltéve, hogy érkezik –, akkor a késedelem már szinte borítékolható. A NASA a jövő év elején szeretne a versengő cégek – Blue Origin, Dynetics és SpaceX – közül választani, amely(ek) elkezdheti(k) a leszállóegység fejlesztését. Ha a finanszírozás bizonytalan lesz, a megbízás is késik majd.


Az egyik potenciális HLS partner, a Blue Origin vezette konzorcium fantáziaképe a holdutazásról. (Kép: Blue Origin)

A NASA jelentésének pénzügyi táblázatában nem szerepelt a Hold körülre szánt űrállomás, a Lunar Gateway. A gyors visszatérés érdekében ugyanis igyekeznek egyszerűsíteni a dolgokat, hisz kevés a rendelkezésre álló idő. A Gateway csak az Artemis holdprogram későbbi fázisában kaphat szerepet. Ettől függetlenül a NASA még mindig 2023 végére reméli a bázis első két részegységének (Power and Propulsion Element, PPE és Habitation and Logistics Outpost, HALO) felbocsátását, bár ezeknek nem szánnak szerepet az Artemis-3 emberes küldetésben.

Teljes verzióMinden jog fenntartva - urvilag.hu 2002-2024