Űrvilág
Űrvilág űrkutatási hírportál (http://www.urvilag.hu)

 

A LADEE a Holdnál
(Rovat: A Holdnál - 2013.10.06 19:45.)

Pályára állt az égitest körül a legújabb amerikai holdkutató űrszonda.

A LADEE (Lunar Atmosphere and Dust Environment Explorer) magyar idő szerint szeptember 7-én startolt, és a tervezett 30 nap alatt jutott el a Holdig. Fő feladata az égitest vékony és ritka légkörének, valamint a Hold körül levő porszemcséknek a vizsgálata lesz. Emellett lézeres kommunikációs kísérleteket is végeznek majd vele. A 280 millió dolláros, viszonylag kis méretű szonda előre láthatólag még 130 napig működik majd, hasznos élettartamának végén pedig becsapódik a holdfelszínbe.


A LADEE sikeres érkezésére nem volt hatással a NASA munkatársainak kényszerszabadságolása. Az csak a hírek áramlását akadályozta, mivel a sajtósoknak és honlapok szerkesztőinek munkája nem számított kritikusnak... (Fantáziakép: NASA)

A Hold körüli pályára álláshoz elengedhetetlen, 4 percen át tartó fékezőmanőver ma 12:57-kor kezdődött, és az első adatok szerint sikerrel járt. A LADEE retrográd (a Hold forgásával ellentétes irányú), elnyúlt egyenlítői pályára került. Október 9-én és 12-én egy-egy újabb manőver várható. Ekkor alakítják ki a 250 km-es pályamagasságot. A hónap közepén egy 30 napos tesztperiódus kezdődik, ennek sikere után indulhat a tudományos adatok gyűjtése. A 100 napos mérési időszak végén már csak kb. 20 km-rel repül majd a szonda a Hold felszíne fölött.

Teljes verzióMinden jog fenntartva - urvilag.hu 2002-2024