Négy percnyi méréssel a holdi víz nyomában
(Rovat: A Holdnál - 2009.10.08 12:00.)

Október 9-én, magyar idő szerint 13:30-kor üt lyukat a talajba az amerikai LCROSS a Hold déli pólusa közelében.

Az eseményt a NASA TV egy órával azelőtt induló adásában közvetíti. A teljes nevén Lunar Crater Observation and Sensing Satellite űreszköz két részből áll. Először egy kiürült Centaur hordozórakéta-végfokozat csapódik majd be a Holdba, a tervek szerint a Cabeus-kráter belsejébe. Itt sosem süt a nap, az árnyékban rendkívül hideg van, és a szakemberek fagyott vízkészleteket sejtenek a felszín alatt. A kísérlet célja, hogy ezt a sejtést igazolják vagy cáfolják. (Persze a negatív eredményt sem fogják végleges cáfolatnak tekinteni, hiszen lehet, hogy van ott jég, csak épp egyenetlen eloszlásban – a becsapódás pedig rossz helyen történt...)

A Hold fázisa a becsapódáskor, illetve az esemény tervezett helye körrel megjelölve, a déli pólus közelében. (Kép: NASA)

Semmit sem bíznak a véletlenre, a kirepülő anyagfelhő összetételét kutató méréseket számos különböző helyről végzik. Ezek közt megtalálható egy sor nagy földi csillagászati obszervatórium. Az eseményt Észak-Amerikából és a Csendes-óceán térségéből lehet majd jól megfigyelni, ahogyan azt az alábbi térképen bejelölt pontok is jelzik.

Az LCROSS becsapódását sok helyről figyelik majd. (Kép: NASA)

Az LCROSS küldetés második részében maga az űreszköz is követi a Centaur fokozatot, és a kidobott anyagcsomón átrepülve ugyancsak a Holdba csapódik. Eközben helyszíni méréseket végez.

Az esemény során több tonnányi anyag repülhet fel a Hold felszínéről. A felhő elérheti a 20 km-es szélességet és a 8-15 km-es magasságot. Elvileg amatőr megfigyelők is távcsővégre kaphatják az anyagfelhőt. A jelenség kezdetben elég fényes lesz, ahogy rásüt a Nap. Később, ahogy emelkedik és oszlik a felhő, gyorsan halványodni fog. A NASA szakemberei minden megfigyelési eredményt várnak, azokat fel lehet tölteni egy erre a célra létrehozott honlapra.

A becsapódás eredményét számos űreszköz is figyelemmel kíséri majd. Kezdjük a Föld körül keringő mesterséges holdakkal. Ezek között első helyen említendő a Hubble-űrtávcső. Megfigyeléseket végez még az Odin (egy svéd, kanadai, francia és finn együttműködésben készült teleszkóp), az amerikai rakétavédelmi rendszer egyik infravörösben érzékeny műholdja (Near Field Infrared Experiment, NFIRE), a NASA EO-1 (Earth Observing-1) földmegfigyelő holdja, sőt még kereskedelmi távérzékelő műholdak is, mint a nagyfelbontású űrfelvételeiről ismert Ikonos és GeoEye-1. Ez utóbbiak egyébként normális esetben is rendszeresen végeznek Hold-megfigyeléseket, kalibrációs célból.

A legkedvezőbb helyzetben természetesen a NASA Hold körüli pályán keringő szondája, az LRO (Lunar Reconnaissance Orbiter) lesz. Pályáját úgy alakították, hogy mindössze kb. 60 másodperccel a becsapódás pillanata után vezessen el a helyszín közelében, ha nem is pontosan fölötte. Dolgozni fog a nagyfelbontású kamera, valamint más, színképelemzésre alkalmas műszerek is. A radarberendezés és a kamera – ez utóbb abban az esetben, ha a fényviszonyok engedik – megfigyeli a becsapódás helyét közvetlenül az esemény előtt és után is. Így információt szerezhetnek az ott bekövetkező változásokról.

Bármi lesz is a kísérlet eredménye, a jelentősége minden bizonnyal nagy lesz. Ha esetleg találnak vízre utaló jeleket, megkezdődhet annak a meghatározása, hogy mennyi is lehet ott a vízmolekulákból. Az első sajtóértekezletet a NASA Ames Kutatóközpontjában a becsapódás után két és fél órával tervezik, de az igazán megbízható, valamint az űreszközökkel gyűjtött, kiértékelt adatokra többet kell várni.