Űrvilág
Űrvilág űrkutatási hírportál (http://www.urvilag.hu)

 

Épülő főváros
(Rovat: A hét képe, Környezetünk védelme - 2024.03.27 07:15.)

Indonéziában új fővárost építenek. Az űrfelvételek a csaknem két éve folyó építkezés gyors tempójáról árulkodnak, de a vége még messze van.

Hivatalos indonéz források szerint az új főváros építéséről szóló döntést elsősorban az motiválta, hogy a jelenlegi fővárosnak, a Jáva szigetén fekvő Jakartának (ejtsd: dzsakarta) számos népesedési és természeti nehézséggel kell megküzdenie. A szűkebb értelemben vett, Budapestnél alig nagyobb területű Jakarta népessége meghaladja Magyarországét, az elővárosokkal együtt a városiasodott térségnek viszont több mint 30 millió lakosa van, a lakosság jelentősen gyarapodott az elmúlt évtizedekben. Gyakoriak az áradások, ennek ellenére ivóvízből gyakran szenvednek hiányt, az erős közúti forgalom miatt pedig súlyos a légszennyezés. A talajvíz fokozott felhasználása miatt a város számottevően süllyed, ennek mértéke eléri, sőt a város egyes területeken meghaladja az évi 15 centimétert (!), következménye pedig az, hogy ma már a város területének mintegy 40%-a a tengerszint alatt fekszik.

A döntéshozók 2019-ben határozták el az új főváros építését, ahová az ország adminisztratív központját kívánják átköltöztetni. A városnak már nevet is adtak: Nusantara, ami a régi jávai nyelvjárásban „külső szigetet” vagy „szigetcsoportot” jelent. A helyszín kiválasztásánál Borneóra (indonéz nyelven Kalimantan) esett a választás, amely a világ harmadik legnagyobb szigete, bár területén Indonézia Malajzia két tartományával és a kicsiny Brunei Szultanátussal osztozik. Nusantara a sziget délkeleti részén, a Borneót Celebesztől elválasztó Makassar-szoros partjától, közelebbről a Balikpapan-öböltől mintegy 30 kilométer távolságban, Balikpapan és Samarinda városok közelében, a sziget belsejében épül. A területet néhány évvel ezelőtti őserdő és olajpálma-ültetvények borították, az építkezés 2022 nyarán kezdődött.


(Kép: NASA Earth Observatory, Michala Garrison; Landsat adatok: U.S. Geological Survey)


Az új indonéz főváros, Nusantara felépítésének helyszínéről az építkezés megkezdése előtt, illetve idén februárban készült felvételek. A felsőt 2022. április 26-án a Landsat–9 OLI–2 (Operational Land Imager), az alsót 2024. február 19-én a Landsat–8 OLI műszere készítette. (Kép: NASA Earth Observatory, Michala Garrison; Landsat adatok: U.S. Geological Survey)

A bemutatott két űrfelvétel egyike az építkezés megkezdése előtt készült, míg a másik a jelenlegi állapotot mutatja. A különbség szembetűnő. Az idén februári felvételen kirajzolódnak az őserdőbe vágott utak. A várost kifejezetten kormányzati központnak szánják, lakosságát 500 000 főre tervezik, ami nemcsak az ország 300 milliót közelítő népességéhez képest csekély, hanem Jakarta említett lakosságához képest is. Ugyanakkor Jakarta a kormányzat szándékai szerint megmarad pénzügyi és kereskedelmi központnak. Az új fővárost „zöld és gyalogosbarát” metropolisznak tervezik, amelynek energiaellátását megújuló forrásokból biztosítják, és a város területének 75%-án meghagyják az erdőket. (Ennek ellenére egyes kutatók szerint a város beékelése az őserdő közepébe veszélyt jelent a térség erdői és állatvilága számára.) Bár amint a felvételeken látható, másfél év alatt jelentősen haladt az építkezés, és Nusantara ünnepélyes felavatását 2024. augusztus 17-re, az indonéz függetlenség napjára tervezik, de a város teljes, öt szakaszban megvalósuló kiépítése csak 2045-re várható. Azt tervezik, hogy idén októberig mintegy 6000 közszolga települhet át a fővárosba, és a februárban megválasztott új államfő beiktatására októberben már ott kerülne sor. A teljes projekt várható költségvetése becslések szint 30–40 milliárd USA dollár lehet.

Teljes verzióMinden jog fenntartva - urvilag.hu 2002-2024