Űrvilág
Űrvilág űrkutatási hírportál (http://www.urvilag.hu)

 

Koronavírus: Iránban a helyzet...
(Rovat: A hét képe, Az emberi élet védelme - 2020.03.23 14:15.)

...katasztrofális. Ennek egyik oka, illetve a járvány tragikus következménye a világűrből is látható.

Amikor e sorokat írjuk, március 22-én kora este van. A Wikipedia adatai szerint most Iránban közel 22 ezer igazolt fertőzött és 1685 halott lehet. (Március 18-án e két szám 17 361, illetve 1135 volt...)

Amennyire az az interneten hozzáférhető elemzésekből tudható, a magas fertőzésszám egyik oka az, hogy a vallási ünnepek számát/gyakoriságát csak a legutóbbi napokban kezdték csökkenteni.


Ezen a február 14-i nagyfelbontású felvételen még az látható, hogy tömegek lepik el a mashhadi Reza Imam szentélyt.


Ugyanaz a létesítmény március 12-én. Bár a tömeg már jóval kisebb, szinte biztos, hogy az emberek közötti távolság kevesebb mint másfél-két méter. (Képek: Maxar Technologies)

A vallási rendezvények e cikk írásakor még nincsenek betiltva! Ugyanakkor pozitív hír, hogy az ország síita vezetői bizonytalan időre betiltották a holttestek szokásos, rituális elégetését. Ettől azt remélik, hogy egy-egy temetésen csak a nagyon szűk családi és baráti kör jelenik meg.


2020. március 17. Egy koronavírus áldozat koporsóját viszik hozzátartozói a Beheshte Masoumeh temetőben az iráni Kumban (Qom). (Fotó: Los Angeles Times)



Ugyanaz a temető a világűrből, műholdfelvételeken. Fent 2019. október 29-én, alul a 2020. március 1-jén. (Képek: Maxar Technologies)


Az előző felvétel egy kivágata, kissé nagyítva. A WorldView-3 műhold képén nem csak az látszik, hogy készül két új, egyenként kb. 90 m hosszú csoportos sírhely (lásd következő fotónkat), de még az is, hogy már odakészítettek egy kupac meszet is... (Kép: Maxar Technologies)


Egy frissen épített csoportos sírhely a Beheshte Masoumeh temetőben az iráni Kumban. (Fotó: Mehr News Agency)

Aki tud, maradjon otthon, kerülje a másokkal való érintkezést! Ezzel segíthet a járvány terjedésének fékezésében.

Teljes verzióMinden jog fenntartva - urvilag.hu 2002-2024