Jeges újdonságok
(Rovat: A hét képe - 2018.01.11 10:30.)

Az Antarktisz leggyorsabban fogyó gleccsere, és újabb felvételek a Larsen-C jégselfről levált óriás jéghegyről.

A Nyugat-Antarktiszon az Amundsen-tenger Pine Island-öble felé tartó Pine Island-gleccser az Antarktisz leggyorsabban vékonyodó gleccsere, az Antarktisz jégvesztésének 25%-áért ez az egyetlen gleccser felelős. A gleccser folyási sebessége évente kb. 4000 méter. Műholdas mérésekkel kimutatták, hogy ez a gleccser szállítja az egész Földön a legtöbb jeget a világóceánokba, a folyamat az utóbbi években tovább gyorsult.

A Pine Island-gleccser visszahúzódása a radaros Sentinel–1 műhold felvételei alapján 2014. október és 2017. október között. (Kép: módosított Copernicus Sentinel adatok / Stef Lhermitte, Delft University of Technology)

A NASA Scientific Visualization Studio animációja a gleccser mintegy 35 kilométer széles végének előrenyomulását és visszahúzódását mutatja 2015–2017 között. Régebbi műholdfelvételekkel összehasonlítva megállapították, hogy a gleccser vége 2000 óta mintegy 25 kilométerrel húzódott vissza. A 2015 és 2017 közötti borjadzásoknak köszönhetően a gleccser nyelve teljesen elszakadt az északi jégselftől.

A Pine Island-gleccser elhelyezkedése az Antarktiszon az északi és a déli jégself között a Landsat–7 2000. március 6-i felvételén. (Kép: NASA Scientific Visualization Studio)

Korábban írtunk már arról, hogy az Antarktiszi-félsziget keleti oldalán található Larsen-C jégselfről hatalmas jéghegy vált le, most ugyancsak a NASA Scientific Visualization Studio jóvoltából újabb látványos felvételeket adhatunk közre. A Larsen-C az Antarktisz legnagyobb jégselfje, területe kb. 40 000 km², azaz csaknem fél Magyarországnyi. A selfről július közepén vált le a kb. 5800 km² területű A-68 jéghegy. A leszakadás a déli sarkvidék téli félévében, vagyis a sarki éjszakájában történt, ezért az első műholdas felvételek az infravörös tartományban készültek. (Ilyenkor még a radaros műhodmegfigyelések is alkalmazhatók. – A szerk.) A képek előállításához a Landsat–8 termikus infravörös érzékelőkét (TIRS, Thermal Infrared Sensor) és a Suomi-NPP látható és infravörös tartományban működő, képalkotó sugárzásmérőjét (VIIRS, Visible Infrared Imaging Radiometer Suite) használták.

A Landsat–8 termikus infravörös detektorával készített felvételek az A-68 jéghegy leszakadásáról a Larsen-C jégselfről. A jéghegy az antarktiszi éjszakában szakadt le, ezért csak infravörös felvételeken látható. (Kép: Christopher A. Shuman / University of Maryland / NASA Goddard Space Flight Center’s Cryospheric Sciences Laboratory)

Amikor felkelt a Nap a déli szélesség 65–70. foka között fekvő területen, akkor a Terra és Aqua műholdak MODIS képalkotó sugárzásmérőjével készültek a látható tartományban a felvételek. Az infravörös felvételeken a melegebb tenger világosabbnak, fehérnek látszik, míg a hidegebb jégself és a levált jéghegy sötétebb színű. A Weddell-tengeren a borjadzás idején dúló erős vihar miatt a több mint 1 billió (10¹²) tonna tömegű jéghegy leválása után nekiütközött a Larsen-C-nek, ezért az északi részén július 14-én levált róla a sokkal kisebb, A-68B jéghegy (attól kezdve az A-68 megmaradt része az A-68A). (Mint korábbi cikkünkben megírtuk, a jéghegyek jelölésénél az első betű az Antarktisznak arra a kvadránsára utal, amelyik területén az adott jéghegy leszakadt a kontinenst borító jégtakaróról, a sorszám utáni betű pedig a leszakadt jéghegy leválása utáni darabolódása folytán keletkezett jéghegyeket jelöli.)

A Landsat–8 OLI műszerével készített felvételek a Larsen-C jégselfről július közepén leszakadt A-68A jéghegy mozgásáról, immár a látható tartományban, nappali fényben. (Kép: Christopher A. Shuman / University of Maryland / NASA Goddard Space Flight Center’s Cryospheric Sciences Laboratory)