Küllős spirálgalaxis
(Rovat: A hét képe - 2007.04.09 09:27.)

A Hubble-űrtávcső látványos képén a közeli NGC 1672 galaxis látszik, amely éppen felénk mutatja legszebb „oldalát”.

A Földről a déli égbolton, az Aranyhal (Dorado) csillagkép irányában figyelhető meg a Hubble – azóta sajnos meghibásodott – ACS kamerájával 2005 augusztusában lefényképezett galaxis. A képen kék, zöld és infravörös szűrőkkel készült felvételeket kombinálták az ionizált hidrogénfelhők sugárzására érzékeny felvétellel.

(Kép: NASA/ESA)

A 60 millió fényévnél valamivel messzebb levő galaxis képén jól kivehető a hatalmas egyenes küllő, amelynek a végéből indul a négy fő spirálkar. Emellett azonosíthatók a csillagkeletkezési vidékek és a csillagközi por sötét sávjai. A legaktívabb csillagkeletkezés a küllő végei környékén zajlik.

Az NGC 1672 a küllős spirálisok egyik szép példánya. A „normális” spirálgalaxisokban a karok egészen a galaxis központjából indulnak, míg itt a mag két oldalára kinyúló, egyenes küllő végeiből. Valamilyen mechanizmus a galaxis síkjában levő gázanyagot a középpont felé irányítja, s ebben a „csatornában” állandósul a magas csillagkeletkezési arány. A küllők ugyanakkor csillagászati időskálán mérve nem hosszú életűek. Ez felveti a kérdést, hogy vajon minden spirálgalaxis valaha küllős volt-e, vagy esetleg azzá válik fejlődésének egy későbbi stádiumában.

A spirálkarok azért olyan látványosak, mert a frissen keletkező, forró és fényes, nagytömegű csillagok sugárzása ionozálja a környező hidrogéngázt. A képen ezek vörös színnel fénylenek. Az NGC 1672 az ún. Seyfert-galaxisok osztályába tartozik. Ezeknek aktív magjuk van, amelynek energiakibocsátása gyakran meghaladja a teljes galaxisét. Az aktív galaxismagok különféle típusainak (kvazárok, blazárok, stb.) közös tulajdonsága, hogy központi energiaforrásuk egy szupernagy tömegű fekete lyuk, amely a környezetéből anyagot fog be.