Űrvilág
Űrvilág űrkutatási hírportál (http://www.urvilag.hu)

 

Hullócsillag?
(Rovat: A hét képe, Lássuk és halljuk egymást - 2006.10.03 07:49.)

Egy francia asztrofotós Perseida meteorokra várva egy látszólag hasonló jelenséget örökített meg.

Az égen látható fényes csík azonban nem egy meteor, hanem egy elhaladó mesterséges hold, az Iridium-33 nyoma, amely a hosszú expozíciós idő miatt nyúlt ekkorára. Az alacsony pályán keringő Iridium távközlési mesterséges holdak nagyméretű antennáin időnként megcsillan a napfény, ekkor láthatók a jellegzetes felvillanások.


A képet augusztus 13-án Franciaország legnyugatibb tengerpartján, Tréguennec mellett készítette Laurent Laveder (www.photoastronomique.net).


Az első Iridium hold 1998 novemberében indult, de a cég már egy éven belül csődöt jelentett. A műholdas mobiltelefon-szolgáltatásra a vártnál jóval kevesebben fizettek elő, köszönhetően a borsos árnak és az időközben gyors fejlődésnek indult földi GSM hálózatoknak. A rendszer kifejlesztői tudományos körökben azzal váltak hírhedtté, hogy agresszív módon semmibe vették az egyes rádiótartományok védelmére vonatkozó nemzetközi előírásokat, megkeserítve ezzel sok rádiócsillagászati obszervatórium életét. A 66 működő holdból és tartalékokból álló konstelláció természetesen pályán maradt. Új befektetők 2001-ben a globális lefedettségű szolgáltatást is újraindították. A rendszer legnagyobb használója az amerikai hadsereg.

Teljes verzióMinden jog fenntartva - urvilag.hu 2002-2024