Űrvilág űrkutatási hírportál (http://www.urvilag.hu) | |||
KÉT HÓNAPPAL A TRAGÉDIA UTÁN: Azt már tudjuk, hogyan történt... Mindig is csodálatra méltó volt, ahogy repülőgép balesetek, vagy a ritkább űrbalesetek után a széthullott alkatrészekből a szakemberek kitalálták a hiba okát. A Columbia esetében sincs ez másként. A szétszóródott roncsdarabokból, telemetriai adatokból, véletlen készült fénykép és filmfelvételekből úgy tűnik a NASA lassan el tudja mesélni a tragédia lefolyását. A baj már a légkörbe lépéskor elkezdődött.
Ezt az irányítás számára az űrsiklón mindenütt elhelyezett szenzorok adataiból kinyert információk támasztják alá. A legelsõ szenzorok meghibásodása, illetve a normálistól eltérõ hõmérsékletértékek vétele már messze a Csendes-óceán felett megkezdõdött. Ez egyre inkább arra utal, hogy a Columbia szárnyán egy repedéssel indult haza. A roncsok között megtalálták a belépõél egyik RCC (Reinforced Carbon Carbon - erõsített szén-szén) paneljét - amely a törzs-szárny átmenet találkozásánál volt -, csúnyán összeroncsolódva. Az U-alakú RCC panelekbõl 22 db biztosította a bal szárny belépõélén a hõvédelmet és a szárny körüli sima áramlást a légköri repülési szakaszban. A huszonkét alkatrészbõl alig négy áll pillanatnyilag a vizsgáló bizottság rendelkezésére. Ez jól összecseng a Légierõ munkatársainak korábban bemutatott fényképével, ahol a bal szárny belépõéle csipkézettnek mutatkozik, de alátámasztják azok a beszámolók is, melyeket - az egyébként látványos légkörbe lépésre várakozó - szemtanúk mondanak, miszerint az óceán partjának átlépése idején apró darabokat lehetett látni, lehullani az égbõl. Minden abba az irányba mutat, hogy a létfontosságú RCC panelekbõl jónéhány nem volt a helyén már Kalifornia felett sem.
A szárnyon támadt repedés is lassan lyukká növekedett, ahogy a megbomlott borításról újabb RCC paneleket és esetleg hõvédõ téglákat sodort el a légáramlat. Közben az űrrepülõgép kis bedöntésbe ment át, ahogy a fékezéshez szükséges pályagörbe megkívánta. Ezzel a beáramló gázsugár is kissé irányt változtatott a szárny belsejében és most már a futóakna felsõ részét kezdte hevíteni, gyorsan elégetve az útjába kerülõ vezetékköteget is. Ekkor újabb sor érzékelõ némult el, vagy kezdett hirtelen hõmérsékletemelkedést jelezni a futóművek felõl.
A szárny belépõélén keletkezett lyuk, és a légáramlat által esetleg elsodort hõvédõ téglák jelentősen megváltoztatták a bal szárny áramlásviszonyait és örvénylõvé tették a forró levegõt a szárny körül (errõl tanúskodik a szárny felsõ részén, a törzs csatlakozásánál elhelyezett érzékelõk bekapcsolódása a vészjelzések sorába). Ez okozta a bal szárny lassú lebillenését és a gép balra fordulását, melynek kompenzálásába már a kormányfúvókák bekacsolásával és az elevonok kitérítésével is beavatkozott a számítógép-vezérelte robotpilóta.
Ennek azonban nem a szárnyban zajló káros folyamat volt az oka,hanem azért, mert a rádióadást közvetítõ TDRSS átjátszó-műhold egyszerűen a Columbia függõleges vezérsíkjának takarásába került - és Houston nem hallotta többé Rick Husband és az STS-107 többi utasának hangját. Pár másodpercig - másik műholdon keresztül - még ezután is érkeztek telemetriai adatok, melyek szerint a Columbia a pályáján repült a legteljesebb rendben. Aztán huszonöt másodpercig semmilyen jelet nem fogtak az űrrepülõgéprõl. Végül még két másodpercre pislogott egyet az élet a dolgát szenvtelenül végzõ adatátviteli rendszerben és "jelentette" Houstonnak, hogy a háromszoros biztosítású hidraulikarendszerbõl az összes folyadék elszökött (azaz valahol végzetesen nagy lyuk támadt a csöveken, minden bizonnyal a mindent átégetõ hõ tette meg hatását). Sõt még néhány újabb vészjelzést is elkezdett volna mutatni a rendszer - az orbitális manõverezés baloldali fúvókáival volt probléma -, de a természet láthatatlan erõi elnémították a folytatást.
Az elemzõk még azt is megállapították az utolsó két másodperc információmorzsáiból, hogy a Columbia ekkor már "irányítatlanul" repült és igen gyorsan (mintegy 20 fok/s szögsebességgel!) kezdett elfordulni a bal oldalára. (A balra “orsózás” teljesen érthető, ha feltételezzük, hogy ezen az oldalon már nem volt szárny). Nagy valószínűséggel a számítógép ebben a két másodpercben közvetítette a földieknek a bal szárny leszakadásának pillanatait. A többi már egyszerű aerodinamika: a csak egy szárnnyal repülõ formátlan vasdarab hihetetlenül gyors bukdácsolásba kezdett, amitõl – a légerőknek köszönhetően - egyszerűen darabjaira hullott.
és lehet, hogy az is marad örökre. Lehetett a bűnös | |||
|