Űrvilág
Űrvilág űrkutatási hírportál (http://www.urvilag.hu)

 

STS-107: Olvadt alumínium a Columbia szárnyában
(Rovat: A Columbia utolsó útja - 2003.03.05 22:12.)

A Columbia bal szárnyából származó elemeken vékony, olvadt aluminium réteget találtak. Ezzel párhuzamosan a Vizsgálóbizottság döbbenetes fotókat publikált az egyik baloldali kerékről.

Bár eddig már a Columbia űrrepülőgép összesen több mint 22 500 kisebb-nagyobb alkatrészét találták meg (és ebből több mint 16 000-et sikerült azonosítani), ez az össztömegnek így is csak kb 14 %-a. A megtalált darabok között van mind a hat kerék, a 35 belső hajtóanyagtartályból pedig 25, valamint az orrkúp és a jobboldali futóakna-ajtó jelentős része.


A jobb oldali futóaknát záró ajtó darabjai

Olyan hővédőcsempék is előkerültek melyek felszínén olvadt alumínium "filmet" találtak. Rábukkantak olyan szárny-maradványra is (a bal-szárny belépőélének közeléből) melynek a belsejében (!) találtak olvadt aluminiumot. Ez szakértők szerint egyértelműen igazolja azt az elképzelést, hogy valamitöl a szárny kilyukadt, és a beáramló forró gáz, belülről emésztette fel a szárny teherhordó tartóit és bordáit. Előkerült mind a hat kerék is, melyek közül a két baloldali szintén egyértelműen jelzi a szárny belsejében uralkodó hihetetlenül magas hőmérsékletet.


A jobb oldali kettős főfutó egyik abroncsa


A bal oldali kettős főfutó belső kerekének abroncsa

Az azonban továbbra is titok, hogy a szárny pontosan hol és mitöl lyukadt ki, tehát egyelőre még csak az okozat látszik, és nem az ok...

Fotók: Columbia Accident Investigation Board

Teljes verzióMinden jog fenntartva - urvilag.hu 2002-2024