Űrvilág
Űrvilág űrkutatási hírportál (http://www.urvilag.hu)

 

Hogyan működik az űrrepülőgép?
(Rovat: A Columbia utolsó útja, Az űrrepülőgép - 2003.02.08 14:57.)

Tudja Ön, hogy mi történik a visszaszámlálástól a leszállásig? Mit tehet a személyzet vészhelyzetek esetén? Nos ha nem, és kiváncsi rá, tartson velünk vasárnap induló sorozatunkban!

Egy héttel vagyunk a Columbia tragédiája után, és a szárny jelentős sérülését okozó tényező(k) még mindig nem ismert(ek). Ugyanakkor az elmúlt 168 órában, az írott és az elektronikus sajtóban egy sor félreértésből, illetve információhiányból eredő furcsaság, valótlanság és találgatás jelent meg.

Épp ezért vasárnaptól cikksorozatban mutatjuk be az űrrepülőgépek fel- és leszállásának fázisait, illetve azokat az eszközöket és módszereket, melyek az asztronauták rendelkezésére állnak vészhelyzet esetén. A visszaszámlálás, a start, az emelkedés, a visszatérés és a leszállás fázisait, illetve az adott szakaszokban fenyegető veszélyforrásokat és a mentési eljárásokat két szakírónk mutatja be.

Ledneczki István évek óta figyeli a NASA TV-t saját építésű műholdvevőjével, szinte részesévé vált az utóbbi évek majd mindegyik Shuttle repülésének. Schuminszky Nándor Magyarországon a legjelentősebb asztronautikai magángyűjteménnyel rendelkezik, relikviáit több Budapesten járt űrhajós is megtekintette.

Teljes verzióMinden jog fenntartva - urvilag.hu 2002-2024