A Mercury program űrhajósjelöltjeit, az Eredeti Heteket berepülőpilóták közül választották ki.
A jelölteket csoportokba osztották és forgószínpadszerűen mindenféle repülőorvosi tesztnek vetették alá, csak éppen sokkal nagyobb igénybevételnek kitéve őket, mint a normál időszakos vizsgálatok alatt. Hat jelöltről ekkor derült ki, hogy a kartonjukon feljegyzett testmagasságnál a valóságban magasabbak, kiestek. Harminchármukról pedig az derült ki, hogy a normál repülőorvosikon ugyan elég egészségesek voltak, itt azonban már nem feleltek meg, kiestek. A NASA supermaneket keresett, a legkisebb bizonytalanság a jelölt egészségében elfogadhatatlan volt. A nyertesek azonban beléptek egy még titkosabb fázisba és számukra az isten háta mögötti Lovelace Klinikán, az új-mexikói Albuquerque-ben folytatódott az űrhajóssá válás. Jött a következő kör, amely még a szokásos nyűvést is meghaladta. Órahossznyi unalmas taposások a kerékpár ergométeren, vagy futópadon, ide-oda pörgés székbe szíjazva, vagy hintán állva, meg a kegyetlen jeges vízbe állítás. Ez a fázis már a lélekre, a mentális állóképességre is hatott. Összesen vagy harmincféle vizsgálaton estek át az egy hétig tartó tortúrán. Négyen egyenesen megfutamodtak, megtagadták a második kört, további nyolcan elvégezték ugyan, de alulteljesítettek, kiestek. Maradt 18 jelölt. Rájuk a pszichológus várt Rorschach-tesztekkel, látszólag értelmetlen kérdésekkel, monoton feladatokkal. Hogy mennyire nehéz volt elviselni a „vizsgálatokat”, jól mutatja, hogy a később legendássá lett űrhajós, Pete Conrad is a pszichológiai teszteken vérzett el, amikor megunván az őrült kérdéseket, durva viccelődéssel szabotálta a vizsgálatot, a fapofa doki pedig hamar bezárta az aktáját „űrhajósnak alkalmatlan” minősítéssel.
Végül a 18 megmaradt kísérleti nyúlból hetet nevezett meg az orvoscsoport, mint az Egyesült Államok supermanjeit, a világ első űrhajósait. A tengerészgyalogságtól John H. Glenn őrnagy, a haditengerészettől Walter M. Schirra és Alan B. Shepard őrnagyok, és Scott Carpenter százados, és a légierőtől Donald K. Slayton, Leroy Gordon Cooper és Virgil I. Grissom századosok jutottak be a pilóták mennyországába.
A korlátok nélküli nyilvánosság országában nem volt más hátra, mint a nagyközönség elé vinni a kiválasztottakat és bemutatni országnak-világnak, hogy kik közül kerül majd ki (legalábbis amerikai szándék szerint) az első űrben járt ember. A példaképpé avatás 1959. április 9-én történt, amikor Keith Glennan, a NASA első embere egy sajtótájékoztatót hívott össze és tömegnyi újságíró előtt avatott új szócikket az értelmező szótárban: ekkor született meg az „űrhajós” kifejezés. Az asztonauta megnevezéshez a mintát a görög mitológia hajósai, az aranygyapjút kereső argonauták, vagy a később léghajóval a magasba törő aeronauták (léghajós) adták. Volt köztük talpraesettebb szónok, volt gátlásos, de hamar hőssé avatta őket a közvélemény. Már csak a próbatétel volt hátra számukra, amikor valódi hősökké válhattak, az első űrrepülés. Nem is gondolták, hogy az ellenség földjén is formálódik már a csoport, akik versenyre keltek velük az elsőségért. De az igazság pillanatára, a tűzkeresztségre még két évig kellett várni.
(Képek: NASA)
Kapcsolódó cikkek:
Az Igazak: 50 éve mutatták be a világ első űrhajósjelöltjeit (1. rész)
A Mercury program a legszélesebb nyilvánosság előtt kezdődött 50 éve, így nem meglepő, hogy nagy csinnadrattával mutatták be Amerika új supermanjeit, az első űrhajósjelölteket, az Eredeti Heteket.
