Az előkészületek lezajlottak, a verseny Gagarin repülésével elveszett az amerikaiaknak, ám meg kellett mutatni, hogy egyáltalán képesek-e egy űrrepülésre. A jelszó adott volt: Irány a világűr!
1961 május 5-én egyetlen követelmény lebegett mindenki szeme előtt Cape Canaveral-en: „Hiba kizárva! Mindennek tökéletesen kell működnie!” Shepard beszíjazva ült a startra várva. A startfolyamat – a hordozórakéta rendszereinek „élesítése”, a tartályok üzemanyaggal való feltöltése – órákig tartott. Ez idő alatt kiderült, mégsem működik minden terv szerint. Shepard maga volt a leggyengébb láncszem. Senki sem gondolta teljesen végig a startelőkészületeket, szegény űrhajóst egyszerű fogaskerékként kezelte a Rendszer és amikor a világ legtriviálisabb fordulata bekövetkezett (Shepardnak vizelnie kellett) komoly veszély kezdte fenyegetni az egész repülést. Kiszállni nem volt idő, mert a startfolyamat újbóli beindítása órákkal vetette volna vissza a folyamatot. Nem volt más hátra, mint bepisilni. De ez is komoly aggodalmakat okozott és még mielőtt valaki engedélyezte (!) volna, ezt az eshetőséget is végig kellett gondolni, mivel az űrruhában össze-vissza futó elektromos érzékelők zárlatot kaphattak. Végül a „művelet idejére” lekapcsolták az áramot az űrruhában, Shepard elengedte, ami kikívánkozott, az űrhajózás pedig egyből gazdagabb lett egy tapasztalattal: az űrruhát erre az emberi szükségletre is fel kell készíteni!
A startfolyamat kisebb-nagyobb zökkenőkkel, megszakításokkal haladt előre, majd a visszaszámlálás elérte a 0-t. A Redstone pedig méltóságteljesen elindult felfelé, orrán a Freedom-7 névre keresztelt űrhajóval. A rakéta vakító lánggal döngölte az alatta elmaradó indítóállást, majd mély robajjal egyre gyorsabban száguldott az ég felé. Közben Shepard a műszereket figyelte. Elsősorban a kabin rezdüléseit kellett figyelni, nem hermetizálódik-e ki, azaz életben tudja-e tartani az utasát. Az űrhajós percenként jelentette, hogy minden rendben. Nem is kellett sok, hogy a Canaveral-fok aprócska térképfolttá zsugorodjon, majd a felhők is lemaradjanak és átvegye helyüket a bársonyfekete sötétség. Az űrhajósra a maximális terhelés pillanatában 6,3 g-vel nehezedett a gyorsulás ereje, amit a gyakorlások során – vagy korábban, pilótaként – számtalanszor átélt már, nem okozott különösebb nehézséget. A műszerek is tökéletes értékeket mutattak. Itt volt az ideje a gyönyörködésnek.
Az első Mercury űrhajón még nem volt ablak, csak egy kis periszkóp jutott az űrutazónak, ha kíváncsi volt a külvilágra. Shepard ki is pillantott és a sokat próbált katonapilótát is megérintette az a szépség, különlegesség, amit egy a bolygónkra az űrből vetett pillantás jelent. Önkéntelen csodálkozó sóhaj jelezte, hogy a repülőgéphez szokott szemeket is meglepte a 190 kilométer magasság látványa. És még egy csodát volt alkalma ekkor átélni Shepardnak, a súlytalanságot. A parabolaív felső szakaszában a Freedom-7 és utasa is megízlelhette a súlytalanságot. Természetesen szó sem volt szabad lebegésről, hiszen az űrhajós továbbra is szorosan az üléséhez szíjazva ült és esélye sem volt elszakadni attól. Ám néhány apró tárgy (az űrhajós tolla és jegyzettömbje és egy kóbor kis csavar valahonnan az ülés alól) az emberi szem által hihetetlen módon a mindennapi fizikai élményeinket meghazudtolóan lebegett a levegőben. Az élmény 5 percig kísérte el az első amerikai űrutazót. Aztán be kellett gyújtani a fékezőrakétákat, mert következett a leszállás.
A Mercury-nak azután, hogy a tervek szerinti kurta módon megmerítkezett az űrben (egyfajta új óceánban), nem volt más dolga, mint hogy az Atlanti-óceán meghatározott pontján várakozó hajók közelében ejtőernyőjén a vízre ereszkedjen. Azonban ez volt az út legnehezebb része. Az űrhajónak most kellett vizsgáznia igazán és az űrutazóra is most várt a legcudarabb világ. A lassulás csúcspontján 11,6 g hatott az űrhajós testére. Döbbenetes erő. Ehhez nem lehet hozzászokni, ez fogcsikorgató, csontropogtató érzés. (A repülőgépes pilóták is ismerik ezt az érzést, de csak másodpercekig élik át, amikor egy-egy éles manőverben hatalmasat húznak a boton. Viszont az űrhajósokra akár percekig is hat ez a hatalmas erő, ráadásul lassan épül fel, sokáig kitart a csúcson és végül lassan szűnik meg.) De a Freedom-7 ugyanolyan tökéletesen tette a dolgát, mint addig és végül sikeresen letette Shepardot a tengerre. A helyszínre siető helikopterek pedig hamar kihalászták Shepardot és a kabint. Immár Amerikának is volt űrhajósa. A teljesítménybeli különbséget persze nem nagyon firtatta senki. A világon immár két űrnemzet volt és a lehető legjobb kilátások voltak rá, hogy különb dolgokat is lásson tőlük a „világ többi része”.
(Képek: NASA)
Kapcsolódó cikkek:
Egy amerikai a világűrben: 45 éve repült az első Mercury űrhajó (1. rész)
Ham csimpánz repülése után sokan azt hitték, hogy az első embert szállító űrhajó amerikai lesz. Nem így lett. De magára az amerikai űrhajóra nem kellett sokat várni. Az űrverseny a csúcspontjára jutott. 
