Űrkutatással, űrtevékenységgel kapcsolatos megállapodás születik 2008-ban Magyarország és az EUMETSAT nemzetközi szervezet között. Tagokként a műholdas meteorológia továbbfejlődése, az időjárási előrejelzések pontosabbá válása, a meteorológiához, felsőlégkör-kutatáshoz kapcsolódó tudományos programok felfutása várható.
Három nagy európai nemzetközi szervezet foglalkozik űrkutatással, űrtevékenységgel. Mindhármat kormányközi megállapodások sora hozta létre, saját szabályrendszere, pályázati rendszere van és önállóak. Bár tagjaik nagy része megegyezik, mégis külön entitásként kötnek egymással nemzetközi szerződéseket, valósítanak meg közös programokat. Az egyik, és egyben a legnagyobb az Európai Űrügynökség: műholdakat, űrszondákat, teherűrhajót épít, űrállomást bővít. A másik az Európai Unió, melynek 7. Kutatás-Fejlesztési Keretprogramjában találjuk meg a „Világűr” fejezetet, azon belül is elsősorban a GMES-t, a világ legjelentősebb földmegfigyelési programját, de a támogatható projektek között vannak űrtávközléssel, űrtudományokkal kapcsolatosak is. Végül a harmadik a kifejezetten meteorológiai célú kutatásokat, megfigyeléseket, műholdas programokat és az ezekhez kapcsolódó fejlesztéseket végző EUMETSAT, azaz European Organisation for the Exploitation of Meteorological Satellites. 2007-ben a három szervezet együtt dolgozta ki, s külön-külön ratifikálta az európai Űrtanács (Space Council) által fejezetről fejezetre kidolgozott Európai Űrpolitikát és az Európai Űrprogramot. Ezek célja az európai űrtevékenység egységbe foglalása, az egyes szervezetek közti feladatok meghatározása, a kettős gyártás lehetőségének mind nagyobb elkerülése.
A darmstadti székhelyű EUMETSAT építi, működteti és hasznosítja a METEOSAT többgenerációs műholdcsaládot, melyek elsősorban Európa időjárását térképezik fel geostacionárius pályáról. A műholdak különböző csatornákon készített felvételei 15 percenként jutnak el a felhasználókhoz, ami világrekordnak számít a meteorológiai holdak terén. Az EUMETSAT a METEOSAT időjárás-megfigyelő műholdak mellett újabban a meteorológiával szintén szorosan összefüggő, ám újfajta tudományos kutatásokra is alkalmas, alacsony Föld körüli pályán keringő műholdakat is építtet. Ilyen a MetOp vagy a tervezett Jason-1 és Jason-2 oceanográfiai, poláris pályán keringő holdak. Az EUMETSAT hasonlóan kutatóhelyekkel, kis- és középvállalkozásokkal áll szerződésben feladatai elvégzése érdekében. Az ESA-val szemben az EUMETSAT nem garantálja a befizetett tagdíj megtérülését, így engedve utat a tagországok között a szabad versenynek.
Az EUMETSAT-nak Magyarország már régóta partnere, a szakemberek hosszú ideje működnek együtt. Hazánkban komoly nemzetközi elismerést szerzett az Országos Meteorológiai Szolgálat műholdas meteorológiai kutatócsoportja. 1983-ban 9 európai ország állapodott meg a szervezet megalapításában, mely 1986-ban jött létre. Jelenlegi tagjai (a belépés, azon belül a hozzájárulás százalékos mértékének sorrendjében): 1986: Németország, az Egyesült Királyság, Franciaország, Olaszország, Spanyolország, Hollandia, Svájc, Belgium, Svédország, Norvégia és Törökország; 1992: Ausztria; 2002: Luxembourg; 2006: Szlovákia.
Az Európai Űrügynökséghez hasonlóan, az EUMETSAT is létrehozta az együttműködő állam státuszt, sőt, ezt már 1999-ben megtette. Azok az országok, melyek anyagilag nem tudták fedezni a tagsági díjat, az EUMETSAT együttműködő országai lettek: 1999: Magyarország; 2000: Lengyelország; 2004: Románia, Lettország; 2005: Csehország, Szlovénia, Bulgária, Litvánia, Izland; 2006: Észtország. Az EUMETSAT-Magyarország tárgyalások 2007 végén gyorsultak fel. 2008-ban megjelent a miniszterelnök 4/2008. (I. 24.) sz. ME határozata, melynek címe: „A Magyar Köztársaság Kormánya és a Meteorológiai Műholdak Hasznosításának Európai Szervezete (EUMETSAT) közötti, a Magyar Köztársaságnak az EUMETSAT létrehozásáról szóló Egyezményhez és kapcsolódó előírásokhoz való csatlakozásáról szóló Megállapodás létrehozására adott felhatalmazásról”. Ezzel tehát már magyar jogszabály hatalmazza fel az űrtevékenységet is felügyelő környezetvédelmi és vízügyi minisztert a csatlakozási tárgyalások lefolytatására, a csatlakozási szerződés aláírására.
A január 24-ei budapesti rendezvény hallgatósága.
Ennek keretében az Országos Meteorológiai Szolgálat Székházában, az OMSZ, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium, valamint a Külügyminisztérium munkatársai, továbbá az EUMETSAT vezetői, küldöttei 2008. január 24-én megkezdték a csatlakozási tárgyalásokat. A tárgyalásokat megelőzően az OMSZ és az EUMETSAT munkatársai egy, az OMSZ Dísztermében tartott konferencián mutatták be a nemzetközi, illetve a magyar meteorológiai szervezetet, kutatási területeiket, fő célkitűzéseiket, a lehetséges együttműködési területek kiemelésével. A rendezvényt Dr. Bozó László, az OMSZ elnöke nyitotta meg, majd Dr. Lars Prahm, az EUMETSAT főigazgatója tartott előadást „Az EUMETSAT-ról általában” címmel
Lars Prahm, az EUMETSAT főigazgatója előadást tart.
Ezután Dr. Hans-Peter Roesli, az EUMETSAT tanácsadója adott elő „Az EUMETSAT-adatok, termékek és szolgáltatások előnyei és alkalmazásai” címmel. Paul Counet, az EUMETSAT stratégiai és külkapcsolatokért felelős igazgatója előadásának címe „EUMETSAT szabályok ipari szerződésekre, beleértve az ESA-kapcsolatokat” volt. Végül Dr. Putsay Mária, az OMSZ műholdas meteorológusa adott elő „Az együttműködés előnyei az EUMETSAT és az OMSZ között” címmel.
Magyarország várhatóan még 2008. első felében aláírja a csatlakozási szerződést, mely a ratifikálásokat követően, 2009. január 1-jén lép hatályba.
Kapcsolódó cikkek:
30 éve startolt az első Meteosat
Szolgálatba lépett a MetOp-A
Az új meteorológiai műhold és a csapadék előrejelzése
Az új Meteosat műholdak magyarországi használata – 1. rész
Az új Meteosat műholdak magyarországi használata – 2. (befejező) rész