2005. június 16-án, közép-európai idő szerint 9:37-kor a kazahsztáni Kosztanaj körzetében sikeresen földet ért a Foton-M2 műhold. A KFKI Atomenergia Kutatóintézet Sugárvédelmi Kutatócsoportja is közerműködött a tudományos programban.
Az Európai Űrügynökség (ESA) és az Orosz Szövetségi Űrkutatási Hivatal (Roszkoszmosz) együttműködésével 2005. május 31-én egy Bajkonurból (Kazahsztán) indított Szojuz-U típusú hordozórakéta sikeresen pályára állította a Foton-M2 műholdat, amely a kozmikus sugárzás fizikai és biológiai hatásainak vizsgálatára 385 kg-nyi hasznos tömegű, 39 mérőberendezésből álló laboratóriumot vitt magával.
A Földre visszatérő egység külső felületén található, szétnyitható, BIOPAN-5 nevet viselő, 29 kg tömegű műszertárolóban elhelyezett 15 mérőegységbõl hármat a KFKI Atomenergia Kutatóintézet Sugárvédelmi Kutatócsoportja tervezett és készített el. Ezek feladata egyrészt a kis energialeadású, de nagy sugárdózist szállító részecskék (foton, proton) védőanyagban (mint pl. az űrsétákhoz használt öltözetek anyagában) történő gyengülésének, valamint az elsődleges, nagyenergiájú kozmikus sugárzás, illetve ezek által a Föld légkörében kiváltott másodlagos neutronsugárzás vizsgálata.
1. ábra: A magyar detektorok képe a BIOPAN-5-be szerelés előtt
A BIOPAN-5 tulajdonképpen egy fedeles, távirányítással nyitható „tepsi”, amely kozmikus sugárzást vizsgáló mérőeszközök elhelyezésére szolgál, a Foton-M2 műhold külső felületéhez rögzítve.
2. ábra: A résztvevő kutatók által az összeszerelés előtt elhelyezett „kegytárgyak” (pl. a magyar 100 forintos az orosz 10 kopejkás mellett) a fedél szerelőlemeze alatti rekeszekben
3. ábra: A készreszerelt BIOPAN-5 közvetlenül a lezárás előtt. A figyelmes szemlélő felkutathatja a magyar egységeket
A 16 napos repülés közbeni folyamatos adatgyűjtés után földi parancsra a BIOPAN-5 műszertároló bezárult. A Foton-M2 hajtóműve a műholdat az Föld körüli pályájáról egy parabolikus leszálló pályára állította.
4. ábra: A kb. 2500 kg tömegű, 220 cm átmérőjű visszatérő kabinról fokozatosan leváltak az egyes funkciókat ellátó egységek, melyek a földi légkörben megsemmisülnek
5. ábra: A kabin végül is ejtõernyõvel és fékezõ rakéták segítségével simán ér Földet
6. ábra: A BIOPAN-5-öt még a Foton-M2-höz rögzítve láthatjuk a Kazahsztáni sztyeppén, a Kosztanaj térségében történő landolás után
A magyar detektorok néhány nap múlva Budapestre érkeznek és megkezdõdik a kiértékelés izgalmasnak ígérkező folyamata.
Pálfalvi K. József (KFKI-AEKI SKL)
Kapcsolódó cikkek: Kapcsolódó linkek:
Sikeres start:
Újabb magyar eszközök a világűrben!
Kedden újabb magyar eszközök kerülhetnek a világűrbe!
A BIOPAN-5 program
A Foton-M2 leszállásáról az ESA honlapján