2017 márciusától legalább egy éven át tart a költségcsökkentési célú intézkedés hatálya.
A Roszkoszmosz azután szeretné csak visszaállítani a jelenlegi létszámot, hogy várhatóan 2018 elején üzembe áll az új orosz tudományos kísérleti modul (Nauka, avagy Multipurpose Laboratory Module, MLM) a Nemzetközi Űrállomáson (ISS). Az indoklás szerint addig is, amíg főleg az ISS orosz szegmensének fenntartásáról kell gondoskodni, elég egyszerre két orosz űrhajósnak a fedélzeten tartózkodni, nincs szükség a mostani három főre.
A Nauka modul startját egy Proton rakétával tervezik, de már többször elhalasztották. Legutóbb 2013-ban kellett volna repülnie, de az Enyergija cég szakemberei hibákat találtak a meghajtórendszerében. A szerkezetet visszaszállították a gyártó Hrunyicsev vállalathoz. A most érvényes menetrend szerint 2017 végén vagy 2018 elején állíthatják pályára az autóbusz méretű laboratóriumi modult. Mielőtt hozzákapcsolnák az ISS-hez, a jelenleg a Nauka majdani helyén, a Zvezda kiszolgálómodulhoz csatlakozó Pirsz zsilipegységet leválasztják.
Ha fent lesz a Nauka, a következőkben egy új csomóponti modul és egy napelemes energiatermelő egység repülhet Oroszországból az ISS-hez. A Roszkoszmosz és az Enyergija szakértői azt fontolgatják, hogy később a legújabb modulok önálló életre kelhetnek, függetlenedve az ISS-től. Jelenleg a nemzetközi bázis működtetésére 2024-ig szól a megállapodás. Ezek képezhetnék egy új, orosz vezetéssel működő űrállomás magját.
Az ISS állandó személyzete normális körülmények közt 6 főből áll. Ez alól kivétel, amikor épp a személyzetcsere zajlik, s – ahogy épp jelenleg is – a váltás régebbi három tagja már visszatért a Földre, az utánuk következő trió pedig még nem indult el. Az oroszokon kívül a személyzet tagjai amerikai, európai, japán és kanadai űrhajósok közül kerülnek ki.
Ha lecsökken az orosz személyzet létszáma, spórolni tudnak a Progressz teherűrhajókkal is: évente négy helyett csak háromra lenne szükség. A Roszkoszmosz a Szojuz űrhajókban felszabaduló helyeket – jövőre legalább kettőt – a partner űrügynökségek számára ajánlja fel, de erről a NASA-val egyelőre még nem folytattak tárgyalásokat.
Szergej Krikaljov, korábbi űrhajós a mexikói Guadalajarában múlt héten rendezett Nemzetközi Világűrkongresszuson (IAC) tudósítókkal beszélget. Ha fent lesz a Nauka modul, és beindul a tudományos kísérletek „nagyüzeme”, az oroszok vissza szeretnének térni a 3 fős állandó jelenlétükhöz az ISS-en. (Kép: Stephen Clark / Spaceflight Now)
2018-tól, amikor a remények szerint beindulnak az amerikai magánfejlesztésű emberes űrhajók rendszeres repülései, a NASA az amerikai szegmensben a mostani 3 helyett 4 űrhajós foglalkoztatását tervezi. Így ha az oroszok visszaállnak majd a 3 főre, az ISS teljes állandó személyzete 7 fősre bővülhet. Kapcsolódó cikkek: Kapcsolódó linkek:
Orosz létszámcsökkentés az ISS-en?
ISS: az oroszok is folytatnák 2024-ig
Az oroszok valóban folytatják
Mi várható 2012-ben? (1. rész)
Jövőre kevesebb orosz űrhajós lesz az ISS-en (Spaceflight Now)