A leszállás után először Armstrongnak és Aldrinnak fel kellett készítenie az Eagle-t egy azonnali biztonsági felszállásra, mert ha bármi fenyegette volna a holdutazókat, az irányítás jobbnak látta azonnal távozni, mint megkockáztatni egy veszélyes kiszállást.
Miután startra késszé tették a holdkompot az űrhajósok, a repülési terv egy pihenési, alvási periódust rendelt nekik. Ám Armstrong javasolta az irányításnak, hogy hagyják ki a pihenőidőt, ők inkább kiszállnának, amire Houston engedélyt is adott. Az Eagle a Nyugalom Tengerén áll (NASA fotó) Aldrin a létrán lemászik a holdfelszínre (NASA fotó) Elsőként Neil Armstrong készülődhetett a kiszállásra. Ehhez leengedték a kabin légkörét és a parancsnok lassan – négykézláb, hátrafelé – kimászott a kabinból és leereszkedett a létrán, egyelőre még csak a leszállótalpba (a holdkomp lábainak végén lévő hatalmas tányérba, mely a porban való elsüllyedéstől volt hivatott megvédeni az Eagle-t). Közben egy bowdennel működésbe hozta a kamerát és ennek köszönhetően több százmilliónyian lehettek szemtanúi, ahogy megteszi az első lépéseket egy másik égitesten. Először csak az egyik lábával, a cipője orrával turkálta meg egy kicsit a holdport – mely meglepően finomnak mutatkozott – majd még mindig egyik kezével a létrába kapaszkodva lelépett a leszállótalpról és elhangzott szájából a történelem egyik leghíresebb mondata: „Kis lépés ez egy embernek, de hatalmas ugrás az emberiségnek”. A holdséta első tevékenysége a parancsnok részéről a biztonsági minta összeszedése volt. Ehhez egy nyeles szerszámmal köveket és holdport rakott néhány zacskóba és gondosan az űrruha egyik erre a célra készült zsebébe tette a leletet, hogy ha valami miatt idő előtt kéne távozni, a tudósoknak akkor is legyen némi anyagmintájuk. E művelet után következhetett Buzz Aldrin kiszállása. Miután mindketten a felszínen voltak, kezdődhetett a munka. Először kitűzték az amerikai lobogót, aztán a holdkomp lábára szerelt emlékplakettet „leplezték le”: egyszerűen levettek róla egy takarólemezt, hogy olvasható legyen a szöveg ("Itt vetette meg az Ember, a Föld bolygóról, először a lábát, 1969 júliusában. Békével érkeztünk, az egész emberiség nevében"). Buzz Aldrin a csillagos-sávos zászlónak tiszteleg (NASA fotó) Közben volt idejük a mozgást is tanulmányozni, mivel a jelentősen csökkent gravitáció és a hátukra akasztott életfenntartó rendszer súlyának elhúzása eléggé megtréfálta az űrhajósokat, akik egyfajta szökdelő, csoszogó mozgással voltak csak képesek járni. A zászlóállítás után Nixon elnökkel beszélt telefonon a két űrhajós, majd kezdetét vehette a rövidke tudományos program. Armstrongnak mintákat kellett gyűjtenie és ő kezelte a fényképezőgépet is, míg Aldrinnak a holdkomp rakterében elhelyezett műszereket kellett kipakolnia az Eagle-ből és egy távolabbi helyen felállítania.
A parancsnok és a holdkomp pilóta útjai tehát elváltak, ki-ki ment a maga dolgára. Armstrong összesen 21 kg-nyi követ és holdport gyűjtött össze különböző zacskókba. Mintagyűjtés közben még kipróbálta a futást is, ami elég szánalmasra sikeredett, 3-3,5 km/h-ás sebességet („kényelmes földi sétatempót”) sikerült elérni az ormótlan űrruhában. A futás célja a leszállóhely egyetlen nagyobbacska krátere volt, az East kráter. A világ első holdsétáján ez a holdkomptól 60 méternyire lévő felszíni forma volt a legtávolabbi pont, amit űrhajósok elértek.
Közben Buzz Aldrin a holdkomp rakodóteréből kipakolt műszereket helyezte el. Még a holdkomp mellett leszúrt a földbe egy rudat, amelyre egy téglalap alakú fóliát erősítettek, a napszélmérőt (ezt az eszközt a holdséta végén magukkal vitték a holdkompba, hogy hazahozzák). A lézertükröt egyszerűen csak a talajra kellett fektetni, míg elvileg a szeizmométerrel is csak ennyi lett volna a dolog, de ez a műszer már rakoncátlankodott egy kicsit, mivel nem nyílt ki automatikusan az energiaellátásra szánt egyik napelemtáblája, hanem Aldrinnak kézzel kellett kinyitnia azt. Mindössze ennyi volt az ember első látogatása egy idegen égitesten. Az űrhajósok fordított sorrendben – előbb Aldrin, majd Armstrong – visszamásztak az Eagle kabinjába. Mindössze 2 óra 41 perc telt el a kabinajtó kinyitása és visszazárása között. Jöhetett a holdséta előtt elhalasztott pihenés, ami a kényelmetlenségek és a két űrhajós izgalma miatt inkább csak időhúzásnak bizonyult a Hold felszínén, mintsem igazi pihenésnek. Már csak a hazaút volt hátra, amelynek legnagyobb kérdőjele a még egyszer sem próbált művelet, a holdi start volt. 21 órával és 40 perccel az odaérkezésük után hazaindultak az űrhajósok. Az Eagle felszálló fokozatának hajtóművét beindítva sima repüléssel Hold körüli pályára álltak, ahol a Columbiában már várta őket Mike Collins. A holdfelszínről visszatérő Eagle, ahogy Mike Collins látta – háttérben a horizont mögül felbukkanó Földdel – a parancsnoki hajó ablakából (NASA fotó) Az összekapcsolódás után a két Holdat megjárt űrhajós átpakolta a „zsákmányt”, a holdmintákat, majd maguk is átszálltak, hogy az immár feleslegessé vált holdkompot leválasszák. A 31. keringéskor pedig az irányítás kiadta a parancsot és a sikeres holdexpedíció legénysége hazaindult. Végül 8 nap 3 óra 17 percig tartó utazás után a Columbia kabinja belecsobbant a Csendes-óceánba. Az emberiség pedig – Armstrong és Aldrin révén – egy újabb hihetetlen teljesítmény mellé tehetett egy pipát mondván: Megcsináltuk! Kapcsolódó cikkek:
„A Sas leszállt”: 35 éve repült az Apollo-11 (1. rész)
„A Sas leszállt”: 35 éve repült az Apollo-11 (2. rész)
„Kis lépés ez egy embernek…”: 35 éve repült az Apollo-11 (3. rész)
1969. július 16-án kezdetét vette minden idők legizgalmasabb felfedező útja: az Apollo-11 elindult a Hold felé. Minden előkészület ellenére azonban Neil Armstrongnak, Buzz Aldrinnak és Mike Collinsnak csak 50-50 % esélyt jósoltak a sikerre vonatkozólag.
