A program az eredeti tervekhez képest további két repüléssel bővült. Michael Foale-t David Wolf, őt pedig Andy Thomas váltotta a Mir fedélzetén. Az utolsó Shuttle-Mir összekapcsolódásnak pedig résztvevője lett a szovjet-orosz űrhajózás egyik nagy alakja, Valerij Rjumin is.
Mivel a Mir központi helyzetszabályozó számítógépe az STS-86 indítása előtti napokban is többször is leállt, az Atlantis sartját is elhalasztották néhány nappal. Az amerikai politikai életben igen nagy visszhangot váltottak ki a Mirnél 1997 nyarán bekövetkezett események, többen vitatták a Shuttle-Mir program létjogosultságát, mondván, hogy feleslegesen kockáztatják amerikai űrhajósok életét. A politikai csatározások egészen az Atlantis startjáig elhúzódtak, és a Mir számítógép-problémái miatt fel is erősödtek. Az aggodalom abból a szempontból jogos volt, hogy ha valami miatt a Mir központi számítógépe leállt volna a csatlakozás közben, az veszélybe sodorhatta volna nem csak az űrállomás, de az űrrepülőgép legénységének életét is. Amint a két jármű összekapcsolódott, az Atlantis szükség esetén át tudta volna venni a helyzetszabályozást. Szerencsére az összekapcsolódáskor azonban nem következett be semmilyen nem várt esemény, minden rendben történt. A Mir pedig - egyebek mellett - új központi számítógépet is kapott... Az Atlantist peidg e repülése után nagykarbantartásra küldték. Teljesen felújították, és az első lett az űrrepülőgépek sorában, amelyikbe beszerelték az új típusú fedélzeti irányítórendszert (Glass Cockpit, üveg pilótafülke). Következő repülése az STS-101 lett, amelyen már az új, Nemzetközi Űrállomást látogatta meg. A houstoni Johnson Űrközpont egyik szimulátorának "üveg pilótafülkéje". Jól láthatók a katódsugárcsöves kijelzők és hagyományos mutatós műszerek helyére szerelt színes LCD-panelek. Fotó: NASA Az Endeavour űrrepülőgép 1997 őszén érkezett vissza a Kennedy Űrközpontba első nagykarbantartásáról. Teljesen felújították, átvizsgálták, és alkalmassá tették arra, hogy a Mirhez, illetve a Nemzetközi Űrállomáshoz repülhessen (éppen az Endeavour volt az első űrrepülőgép, amellyel az ISS első amerikai készítésű egységét állították pályára). Mivel a Nemzetközi Űrállomás programja csúszott, az Atlantis karbantartása pedig már elkezdődött, az Endeavour lett a következő űrrepülőgép, amelyik meglátogatta a Mirt. Andy Thomas lett tehát az utolsó hosszú idejű amerikai Mir-utazás résztvevője. Vele zárta le a NASA a Shuttle-Mir programot. Az utolsó Shuttle-Mir repülés a kisebb technikai nehézségek ellenére méltó lezárása volt a programnak. A Discovery 1998. június 12-én szállt le a Kennedy űrközpontban. Az viszont sajnálatos, hogy az orosz gazdasági helyzet miatt a Mir programját előbb szüneteltetni kellett, majd le kellett zárni...
Michael Foale-t az STS-86 jelű úton, 1997 szeptember-októberében váltotta fel David Wolf (jobbra) a Mir fedélzetén. Ő is, mint eddig Norman Thagard kivételével mindegyik amerikai, az Atlantis fedélzetén érkezett az űrállomásra. Eredetileg nem őt jelölték a hatodik amerikai Mir-lakónak, hanem Wendy Lawrence-t (balra). A Mir és a Progressz ütközése (ld. a sorozat előző részét) miatt azonban a következő legénységekre sok űrséta várt. A Miren pedig csak az orosz Orlan típusú űrséta-szkafanderek voltak elérhetők, Wendy Lawrence pedig túl alacsonynak bizonyult a viselésükhöz. Így a NASA a tartalékát, Wolfot jelölte ki Lawrence helyett. Lawrence pedig csak a látogató legénység tagja lehetett.
Ez pedig 1998. január 22. és 31. között történt. Indítás után két nappal, összekapcsolódáskor a Mir két köbméter levegőt veszített, de ez nem okozott különösebb fennakadást a programok végrehajtásában. A legfőbb program természetesen az amerikai csapattag cseréje volt. Az "új ember" Andy Thomas, ausztrál származású űrhajós (jobbra) lett. Az Endeavour január 31-én, naplementekor szállt le a Kennedy űrközpontban.
Egészen pontosan nem vele, hanem a Discovery STS-91 jelű küldetésével. A Discovery STS-82 jelű útja előtt esett át az időszakos nagykarbantartáson, azóta már készen állt egy űrállomás meglátogatására. Ez a pillanat pedig 1998 júniusában jött el. Az űrrepülőgép június 2-án indult a Kennedy Űrközpontból. A pályára állás után kiderült, hogy nem működik az űrrepülőgép Ku-sávú hírközlő rendszere, így a legtöbb eseményt csak a Mir hírközlő rendszerein keresztül, a Mir kameráival lehetett a földre közvetíteni.
A fedélzeten ismét helyet kepott egy orosz űrhajós. Ezúttal nem kisebb személyiség, mint Valerij Rjumin (balra). A hetvenes években három űrutazáson vett részt, ezek közül kettő féléves időtartamú volt, a Szaljut-6 űrállomás fedélzetén. Második hosszú idejű utazása alkalmával látogatta meg őt és társát, Leonyid Popovot a magyar-szovjet közös űrrepülés legénysége, Farkas Bertalan és Valerij Kubászov. A Szaljut-6 fedélzetén végzett munkája után a Szaljut-7, majd a Mir programjainak egyik vezetője lett. Végül, kemény munkával (sokat kellett fogynia) sikerült bejutnia az utolsó Shuttle-Mir repülés legénységébe.
A NASA és az RKA eredetileg hét Shuttle-Mir összekapcsolódást, és öt hosszú idejű amerikai űrrepülést tervezett végrehajtani a program keretében. Sorozatunk mostani részében szót ejtünk a harmadik, negyedik, és ötödik amerikai Mir-lakóról, valamint bemutatjuk, milyen problémákat kellett elhárítani a legénységeknek 1997-ben.
