A Starlink kiépíthető, de fenntartása óriási összegeket emésztene fel. A Starship kategóriájú óriásrakétákra csekély az igény.
A Starlink kiépíthető, de fenntartása óriási összegeket emésztene fel. A Starship kategóriájú óriásrakétákra csekély az igény.
A NASA egyszerre szeretne embereket küldeni a Holdra és a Marsra, de mindkét fronton lemaradni látszik Kína mögött – legalábbis Louis Friedman, a Planetary Society vezetőjének véleménye szerint.
A népi bölcsesség szerint nem lehet egy fenékkel két lovat megülni. Háromról nem is beszélve. Sikerülhet-e a mutatvány Elon Musknak?
Tények és tanulságok (2014–2020) – első kézből, a SMOG projekt vezetőjének szemszögéből.
Szándékosan nem űrmúzeumot írtam, bár jómagam is szívesen használom ezt a kifejezést – kezdi írását Schuminszky Nándor egy régi álmáról.
Ha minden jól megy, idén három ország négy küldetésének hat eszköze jut el a Holdra, köztük két holdjáró. Mind a négy küldetés ázsiai.
Még el sem kezdődött a vágyaik szerint mesés üzlet, máris felvásárolták az űrbányászatra létrehozott mindkét céget.
Ez a mottója a népszerű Star Trek sorozatnak, de arra a kérdésre már nehezebb választ találni, hogy hol kezdődik?
Örömmel olvastam a felhívást, mely szerint a téma az űrorientált mérnökképzés lesz. Űrmérnök… jól hangzó szó.
Minden országban gond az űrkutatás területére a jól képzett, erősen motivált mérnökutánpótlás biztosítása.
A Falcon-9 épségben leszálló első fokozatával a SpaceX űrtörténelmet írt, mégsem biztos, hogy a rakéta hosszú távon is nyereségesen üzemeltethető.
A Csándráján-3 ma sima leszállást hajtott végre a Hold déli pólusvidékén.
A NASA 1 dollárért vásárol egy adag holdkőzetet. Mindegy mennyit, sőt el sem kell hozni a Földre. Ráadásul busás 10 cent előleg is üti a tettestárs markát.
Meglehetősen régen harcosa vagyok a hazai űraktivitás fejlesztésének és nemzetközi szintű kiterjesztésnek – kezdi írását Gschwindt András.
Az ESA kommunikációs csapata ígéretükhöz híven megújította az űrügynökség kiadványait. Úgy tűnik, főleg a kevéssé érdeklődő olvasókra számítanak.
Eufóriának biztos nincs helye a Holddal kapcsolatos elképzeléseket illetően, de Hold-lufiról sincs szó.
Gschwindt András gondolatai az ESA nanoműholdas projektjével kapcsolatban.
Számtalan definíció létezik. Pontos értéket csak az önkényes definíciók adnak. A fizikai alapon nyugvó meghatározások bizonytalanok, mint maga a légkör.
A Rio-skála többek között annak a szélesebb közönség felé való kommunikálására szolgálna, hogy mennyire fontos (vagy nem fontos) egy adott jel, amely idegen civilizációtól származhat.
Műegyetemi segítséggel 2019-ben egy előfutára indulhat a magyar pikoműholdnak.