A GPS műholdas navigációs rendszer szolgáltatásait kiegészítő európai rendszert tegnap ünnepélyesen működőkésznek hirdették.
A GPS műholdas navigációs rendszer szolgáltatásait kiegészítő európai rendszert tegnap ünnepélyesen működőkésznek hirdették.
A még a Mir űrállomáson működő, európai fejlesztésű elektronikus orr átalakított formában a stockholmi metró tűzjelző berendezéseiben szolgál tovább.
A hordozórakéták és műholdak rezgésének csillapítására kifejlesztett módszer az autóiparban is használható.
Az Atlas-5 rakéta eddigi legnagyobb terhe, az amerikai ICO-G1 hétfőn indult Föld körüli pályára.
A műholdas helymeghatározás alkalmazásával megkönnyíthető lenne a látássérültek gyalogos közlekedése. Egy kísérlet kezdeti eredményeit ismertetjük.
Sikeresen állt pályára az a műhold, amelynek segítségével sűríthetők lesznek a repülőjáratok az ázsiai és óceániai térségben, miközben csökkenthető a gépek közötti távolság.
A kazahsztáni űrbázisról egy nap különbséggel bocsátanak majd pályára három GLONASSZ holdat, illetve a Galileo rendszer első, egyelőre kísérleti darabját.
E három látszólag távoli fogalom kapcsolatát mutatjuk be annak nyomán, hogy az ESA egyik beszállítója előállított egy olyan mikrohullámú berendezést, amellyel forradalmasítható a repülőtéri biztonsági átvilágítás.
Szeptember 6-án szavazott az Európai Parlament arról a rendelettervezetről, amely a Galileo műholdas navigációs rendszer kiépítésének és üzemeltetésének jogszabályi hátterét hivatott megteremteni.
A tömegközlekedés az egyik olyan terület a sok közül, amelyre mindig ráfér(ne) a fejlesztés. Most az európai EGNOS helymeghatározó rendszer egyik kísérleti stádiumban levő alkalmazását mutatjuk be.
Az ESA Envisat műholdjának 7 éven át gyűjtött radaros adataiból gyönyörűen kirajzolódnak a tengeri hajózás útvonalai a kontinens körül.
Műholdas helymeghatározó berendezéssel és az útviszonyokról szóló friss információval elérhető, hogy vezetés közben üzemanyagot takarítsunk meg és a környezetet is kevésbé szennyezzük.
A gyéren lakott vidékek autóbuszjáratait hatékonyabbá lehetne tenni egy új, műholdas adatátvitelen alapuló szolgáltatással.
Az Atlanti- és a Csendes-óceánt összekötő, az északi sarkvidéki tengereken át haladó vízi útvonal ezen a nyáron majdnem jégmentes volt.
A Global Marine Networks LLC egy olyan automatikus hajókövető (diszpécser) szolgáltatást indított, mely a pozícionáláshoz a hajók fedélzetén GPS műholdas helymeghatározást, az adattovábbításra pedig az alcsonypályás (LEO) Iridium műholdflottát használja.
Az amerikai Tetra Tech (www.tetratech.com) biztosíthatja azt a műszaki és konzultációs hátteret az amerikai légügyi hatoságnak, melynek köszönhetően a WAAS mielőbb bevezethető és elterjeszthető lesz Észak-Amerika légiközlekedésében.
Az orosz GLONASSZ műholdas helymeghatározó és navigációs rendszernek 2007-től valamennyi szükséges műholdjával működnie kellene.
Az első új típusú amerikai GPS helymeghatározó és navigációs műhold indítására (folyamatos halasztások után) ma kora reggel került sor. Ez a műhold lesz az első, amely második frekvencián is fog polgári kódot sugározni (L2c), és megkezdi az új katonai kód (M-kód) használatát.
Bemutatjuk, milyen változatos formában volt jelen az ESA űrprogramjaiból származó, mára a földi feladatok szolgálatába állított űrtechnológia egy augusztus eleji vitorlásversenyen.
Ez itt az archív portál.
Olvass minket itt: blog.urvilag.hu