Űrkutatás, űrtevékenység - űrvilág.hu asztronautikai hírportál
     
 

Kínai-brit űrüzlet
Üzlet és munkahely, Katasztrófák ellen, Környezetünk védelme - 2011.06.30 07:15.

A kínai miniszterelnök angliai látogatásának idején érdekes egyezség született: három épülő brit földmegfigyelő műhold minden nagyfelbontású felvételét 2014-től kezdve hét éven át a kínai félnek értékesítik.

A közelmúltban Ven Csia-pao kínai miniszterelnök nem csak Budapesten, de Londonban is járt. Ebből az alkalomból összesen 1,4 milliárd font értékben kötöttek gazdasági megállapodásokat. Ezek közül az egyik űrvonatkozású. A szerződő felek: a műholdas távérzékelésben „utazó” brit DMCii cég, és a pekingi 21AT (Twenty First Century Aerospace Technology) vállalat.

Az angol partner – pontosabban anyavállalata, a Surrey Satellite Technology Limited (SSTL) – három, egyenként kb. 350kg tömegű földmegfigyelő műholdból álló konstellációt (DMC-3) épít, az űreszközök 2014-re lesznek startra kész állapotban. Egy színben 1 m-es, színesben 4 m-es földfelszíni felbontású űrfelvételek készítésére lesznek alkalmasak a műholdak, sőt gyengébb (20 m-es) felbontású, de nagyobb látómezejű képeket is szolgáltatnak majd. Ez utóbbiak különösen hasznosak pl. természeti katasztrófák következményeinek elhárításakor. A gyorsan fejlődő Kínában óriási igény mutatkozik a műholdfelvételek iránt, amelyeket a földhasználat, a felszínborítás változásainak követésére, a vízgazdálkodási, várostervezési munka támogatására használnak.

A működtetés konstrukciója inkább távközlési műholdaknál szokásos, távérzékelési holdaknál ritkább. Az űreszközök a brit cég tulajdonában és üzemeltetésében maradnak. A kínai fél készen kapja a műholdfelvételeket, nem kell foglalkoznia a felbocsátással és a működtetéssel. A kapacitásokat 100%-ig lekötötték, hét éves időszakra.

A három műhold lehetővé teszi, hogy az ázsiai ország bármely részéről napi rendszerességgel készüljenek nagyfelbontású űrfelvételek. A jövőben szó lehet arról, hogy egy ugyanilyen, negyedik holddal is kiegészítsék a konstellációt.

Frey Sándor

Kapcsolódó linkek:
Kínai-brit megállapodás távérzékelési műholdakról (BBC)

Megosztás:MegosztomMegosztomMegosztom

 
 
   

Üzlet és munkahely
Dollármilliárdok földmegfigyelésre - 2010.08.11.
Az amerikai kormány 7,35 milliárd értékben szerződött két, nagyfelbontású távérzékelő műholdakat üzemeltető magáncéggel.
Tovább a cikkhez

Dollármilliárdok földmegfigyelésre

Archívum

 
 RSS
Hírlevél megrendelése
Keresés az űrvilág.hu-n
Vendégkönyv
Linkek
Rejtvényjátékunk
Fórumaink
Bejelentkezés
Regisztráció
Kijelentkezés
GYORSKERESŐ:
LIKE / TETSZIK:
TÁMOGATÓINK:
Kötelező biztosítás kalkulátor
 
CSILLAGÁSZAT:
TÁRHELYSZOLGÁLTATÓ:
Tárhely és domain
PARTNEREINK:
 
 
MÉDIAPARTNEREINK:
 
 
Hirlapom
Hírfal
Hírek
Add to Google