Lori Garver előadást tart a Bigelow Aerospace-nél tett látogatása során.
Robert Bigelow szerint a Holdra látogató űrturistákra vonatkozó elképzelés is meg fog valósulni a nem túl távoli jövőben, miután politikusok és gazdagabb emberek is ezt szeretnék, és sokan gondolkodnak így erről a kérdésről. A Hold felszínén működő szálloda működtetése sem egy erőltetett elképzelés, Bigelow számára legalábbis nem az. Habár amikor egy évtizeddel ezelőtt elindította saját űrprogramját, abból a feltételezésből indult ki, hogy ezzel a lépéssel a Földön működő szállodaláncának sikerességét is javíthatja. Egyébként meggyőződése, hogy az űrturizmus segíthet abban, hogy az űr meghódítása magáncégeknek is sikerülhessen. Ugyanakkor soha nem állt szándékában az, hogy ő maga űrszállodát üzemeltessen.

A modulok bemutató példányai, az előtérben Robert Bigelow és Lori Garver.
A jelenlegi elképzelések szerint a megépített modulokat lízingbe adná a Bigelow, és a felhasználó kiléte és céljai dönthetnek arról, hogy a modul végül milyen űrtevékenység eszköze lesz. A felhasználó lehet akár egy utazási iroda is, aki űrturistákat juttat Föld körüli pályára, és lízingelt különálló szállodaegységként működik a modul. Vagy az is lehetséges, hogy űrállomást állítanak össze a különböző típusú modulokból. Az egységek kialakítása olyan, hogy kapcsolhatók a jelenleg is működő ISS-hez, de alapjai lehetnek a Holdon vagy a Marson kialakítandó permanens, emberekkel működtetett kutatóbázisoknak is.

A felfújható modul belseje, ahol jól láthatók az eddig megszokottól eltérő méretarányok, a tágas belső kialakítás. A modulban a munkahelyek az egység központi részén találhatók. (Képek: Bigelow Aerospace)
Jelen pillanatban a lízing költségei meglehetősen magasak, pl. a Sundancer elnevezésű egység évi lízingdíja az ajánlatok szerint néhány száz millió dollár. Ugyanakkor összehasonlítva a Nemzetközi Űrállomás amerikai részről 100 milliárd dolláros nagyságrendű üzemeltetési költségével, már nem is tűnik olyan soknak. A cég vezetője bízik abban, hogy első ügyfele az amerikai űrhivatal, a NASA lesz.
Kovács Zsuzsanna
Kapcsolódó cikkek:
Felfújható űrmodul Föld körüli pályán
Pályán a Genesis-2
Hogy készült ez a kép?
A kereskedelmi űrtevékenység jövője
Kapcsolódó linkek:
Lori Garver látogatásának részletei

Megosztás:

