Földközelben a Nozomi – öt éve úton a Mars felé

A 2003-as űrszondás Mars-invázió még a Mars Express előtt, 1998-ban kezdetét vette. A japán Nozomi űrszondánál felmerült problémák miatt azonban útja a szokásosnál jóval hosszabbra sikeredett, s csupán 2004 elején éri el a Marsot. Mielőtt azonban végleg a vörös bolygó felé indulna, Földünk mellett is elrepül.

2004 elején nemzetközi űrszonda-találkozó lesz a Marson, amelybe egy japán űreszköz, a Nozomi is bekapcsolódik. Már öt éve járja a világűrt a megfelelő alkalomra várva, hogy végleges pályára állhasson célja, a Mars felé. Az utolsó manőver a Föld melletti elrepülés, amelynek során bolygónk gravitációs energiáját megcsapolva június 19-én végre útnak indul a Marshoz.

A Japán Űrügynökség (ISAS) első bolygóközi űrszondjája, a Planet-B helyi idő szerint 1998. július 4-én indult útnak a Kagoshima Űrközpontból a vörös bolygóhoz. Az eredeti tervek szerint 1999 októberében érte volna el célját, az 1998-99-es évek balszerencse-sorozata azonban őt is utolérte. A NASA ekkor indított két nagyreményű űrszondája, a Mars Climate Orbiter és a Mars Polar Lander ugyanis mind kudarcba fulladtak, s kis híján a japán űrszonda is erre a sorsra jutott. Ezért az indítás után nem sokkal új nevet kapott: a „nozomi” japánul reményt jelent.

A Nozomi problémái még 1998-ban kezdődtek, amikor a Föld közelében járt az űrszonda, hogy olyan pályára állhasson, amelyen 1999 októberében érte volna el a vörös bolygót. Föld melletti elrepülése (ún. hintamanőver) során bolygónk gravitációs lendítő hatását kihasználva állt volna rá Marshoz vezető pályájára. Egy beragadt szelep miatt azonban hajtóművei a tervezettnél tovább működtek, s az ezt követő manőverezés során már nem tudott megfelelő pályára állni. Ráadásul üzemanyaga kevés maradt ahhoz, hogy korrigálják a hibát és a tervezett időben érhessen a Marshoz. A repülésirányítóknak azonban sikerült egy új pályát találni számára, amelyhez elegendő az üzemanyaga és tudományos szempontból is megfelelő. A Nozomi célja a Mars felsőlégköre és a napszél közötti kölcsönhatás vizsgálata, a bolygó mágneses terének feltérképezése, valamint a felszín és a két hold fényképezése.

Az új pálya során az űrszonda kétszer is elrepül a Föld mellett. 2002 decemberében került sor az első hintamanőverre, a végleges pályára állás pedig a mai közelrepülés alkalmával történik majd meg.


A csaknem öt éves űrutazás azonban igencsak megviselte a Nozomit. A kommunikációs rendszer meghibásodott, ezért 2,3 GHz frekvenciájú adó-vevője helyett a 8,4 GHz-es csatornán küldik el a parancsokat. Külön probléma, hogy egy napkitörést követően az energiaellátó egység egy része nem működik. Működését útban a Mars felé július és október között próbálják majd helyreállítani.

Hogy mikor ér a Marshoz a Nozomi, azt még nem lehet pontosan tudni. 2003 december közepe és 2004 január eleje között várható a megérkezése, s ezzel akár az európai Mars Express űrszondát is megelőzheti, amely az eredeti tervek szerint épp karácsony környékén ér a Marshoz. Jelentős késéssel ugyan, de reményeink szerint 2004 elején végre célhoz érhet az elkóborolt űrszonda.

Kapcsolódó linkek:
Az űrszonda kivágható papírmodellje
A Nozomi hivatalos honlapja

Cikk nyomtatása
A rovat archívuma

Gyorskereső

Rovatok

Támogatóink

játékbolt ahol gyerekjáték a vásárlás

Tetszik / Like

Kiemelt partnerünk

Magyar űrkatalógus