Az XMM-Newton európai röntgencsillagászati mesterséges hold mérései alapján három közeli neutroncsillag felszíni foltjait fedezték fel.
A neutroncsillagok rendkívül sűrű, gyorsan forgó csillagok. Születésükkor - egy szupenóva-robbanás után - nagyon forrók, aztán idővel fokozatosan veszítenek hőmérsékletükből: százezer év alatt egymillió fok alá „hűlnek”. Korábban elméleti megfontolások alapján feltételezték, hogy a kisugárzott energia egy része valamilyen módon visszajuthat a felszín egyes helyeire. Ezek a „forró foltok” a többi régiónál jóval nagyobb hőmérsékletűek. Egészen idáig azonban nem sikerült a jelenséget közvetlenül is megfigyelni.
Nemrég az ESA Föld körüli pályán keringő XMM-Newton röntgen-obszervatóriumával három közeli neuroncsillagot (pulzárt) vizsgáltak: a PSR B0656-14, a PSR B1055-52 és a Geminga nevűeket. Ezek kb. 800, 2000, illetve 500 fényévre vannak tőlünk. A kutatást végző csillagászok tíz-tíz képzeletbeli „szeletre” osztották fel a csillagokat, amelyeknek - a sugárzás színképéből következtetve - meg tudták mérni a hőmérsékletét. Megállapították, hogy úgy változik a mért érték, ahogy az egyes zónák a neutroncsillagok forgása következtében „felkelnek” ill. „lenyugszanak”. Az ilyen módon megfigyelt felszíndarabok mérete mindössze 100 m - 1 km nagyságrendjébe esik!
A kutatók szerint a forró foltok valószínűleg a neutroncsillagok poláris vidékein találhatók. A mágneses tér erővonalai mentén itt juthatnak vissza a felszínre az elektromosan töltött részecskék. Persze egy sor kérdés továbbra is nyitott, például az, hogy a három esetben miért annyira különböző (kb. 60 m-estől 1 km-esig terjedő) a poláris foltok mérete. További objektumok vizsgálatát is tervbe vették, hogy jobban megérthessék a neutroncsillagok működését, a mágneses tér szerepét e különleges csillagmaradványokban.
Kapcsolódó linkek:
A neutoncsillagok forró foltjairól az ESA honlapján
A kanadai MOST űrtávcső segítségével azt figyelik, milyen hatással vannak a távoli bolygórendszerek óriásbolygói csillagjukra.
