1990-ben ezen a napon indult STS-31 jelzésű útjára a Discovery űrrepülőgép, fedélzetén a Hubble-űrteleszkóppal. Igaz, hogy a 13 nem kerek szám, ám a világ csillagászai számára nagyon szerencsésnek bizonyult a 13 év.
A Challenger balesete miatt a program eleve több éves késéssel indult. A startot 1990 áprilisában néhány technikai probléma két héttel késleltette, ezeken azonban sikerült úrrá lenni a NASA mérnökeinek. Így végül április 24-én a magasba emelkedhetett a Discovery, fedélzetén a NASA Nagy Obszervatóriumok (Great Observatories) sorozatának első tagjával, melyet Edwin Hubble csillagászról neveztek el. Az űrtávcső néhány részegységét az ESA készítette, cserébe megkapta a teleszkóp észlelési idejének egy részét. Az indítás után nem sokkal kiderült, hogy a távcső optikai rendszere hibás: a 2,4 méter átmérőjű főtükőr csiszolása nem megfelelő, néhány mikronnal "elcsiszolták" a készítéskor. Az optika beállításával azonban bizonyos mértékig sikerült úrrá lenni a problémán. A Hubble egyik leghíresebb felvétele: gáz- és poroszlopok a Sas-ködben (M16) - Fotó: STScI A távcső életében a második felújítás 1997 februárjában következett. A Hubble ekkor kapta meg a NICMOS nevű műszert, mellyel az infravörös színképtartományban lehetett észlelni. A Discovery (STS-82 küldetés) űrhajósai egyéb felújításokat is végrehajtottak a teleszkópon. A harmadik felújítást kényszerűségből a tervezett idő előtt kellett végrehajtani, ugyanis az űrtávcső stabilizálásáért felelős hat pörgettyű közül három, majd egy negyedik is a tervezettél hamarabb meghibásodott. Mivel a távcső stabil működéséhez legalább három ilyen eszköz működésére van szükség (és jó, ha van tartalék is...), a javítást sürgősen meg kellett oldani.Ez 1999 decemberében történt meg, a Discovery STS-103 jelű útjának keretében. Legutóbb a Columbia járt az űrtávcsőnél, tavaly februárban, az STS-109 küldetésen. Az űrhajósok többek között ismét lecserélték a távcső napelemeit, a hozzájuk tartozó elektronikai rendszereket, és új hűtőrendszert szereltek fel a NICMOS műszerhez, mivel az még 1998-ban meghibásodott. A Columbia februári balesete előtti tervek szerint a Hubble-űrtávcsövet egy újabb javító küldetés keretében néhány év múlva ismét felújították volna, jelenleg azonban nem ismeretesek tervek erre vonatkozóan (ez nyilván attól is függ, hogy mikor indulhat újra az űrrepülőgép-program). A régi tervek szerint később, amikor az új generációs űrteleszkóp, az NGST (Next Generation Space Telescope) már átvette a helyét, a Hubble-t egy űrrepülőgéppel szállítanák vissza a földre.
A végső megoldást azonban az Endeavour űrrepülőgép STS-61 jelzésű küldetése hozta meg 1993 végén, amikor az űrhajósok korrekciós lencserendszert (COSTAR) szereltek a távcsőbe, helyreállítva ezzel tudományos értékét. Emellett lecserélték a széles látószögű, bolygófényképező kameráját (Wide Field Planetary Camera, WFPC), a vezérlőelektronikáját, és napelemeit. Utóbbiak közül az egyiket nem tudták összehajtani, így szabadon engedték a világűrben, majd, amikor az Endeavour kis hajtóműveinek hatósugarába került, bekapcsolták azokat, így a napelem bukdácsoló mozgásba kezdett. A szakemberek azt remélték, hogy így egy éven belül belép a légkörbe, majd elég, azonban ez több év után sem következett be.
Kapcsolódó cikkek:
Egy kis infravörös csillagászat (3. rész): AZ IRAS UTÓDAI
Kapcsolódó linkek:
Az Űrtávcső Tudományos Intézet (STScI) hivatalos honlapja
A Hubble Űrtávcső segítségével első alkalommal sikerült megfigyelni, amint az egyik távoli „forró Jupiter” légköre erősen párolog a közeli csillag hatására.
