Miniatűr drótnélküli érzékelők

Az űrállomáson és a tengeri kutatólaboratóriumban alkalmazott érzékelők számos más területen is hasznosíthatók.

Akár a víz alatt, akár a világűrben az emberek különös, számukra idegen és veszélyes környezetben kénytelenek élni. Florida partjai közelében található a világ egyetlen vízalatti kutatólaboratóriuma, amelyet az amerikai óceán- és légkörkutató hivatal (National Oceanic and Atmospheric Administration, NOAA) üzemeltet, 1988 óta. Az Aquarius látogatóiként az amerikai űrhivatal, a NASA űrhajósai is rendszeresen időznek a tengeri bázison. A két szervezet együttműködése alapján egyszerre legfeljebb 2 hetes időtartamra küldenek űrhajóscsoportokat a víz alá, a NEEMO (NASA Extreme Environment Mission Operations) program keretében. A kutatásban részt vevő „akvanauták” többsége szerint az élmény nagyon emlékeztet az űrsétáéra. Az Aquarius, a Nemzetközi Űrállomás vagy az űrrepülőgépek üzemeltetése abban is hasonlít, hogy a biztonsághoz szükséges paramétereket folyamatosan mérni, figyelni kell. Erre a célra szolgálnak azok az érzékelők is, amelyeket 1997-től kezdődően egy magáncég bevonásával fejlesztettek ki.

A kisméretű, vezeték nélküli adattovábbítást lehetővé tevő szenzorok a környezetre és a szerkezet fizikai paramétereire vonatkozó adatokat mérnek és továbbítanak. (Kép: NASA/Invocon)

Az elemmel táplált, miniatűr, drótnélküli hőmérsékleti szenzorokat az Aquarius mellett számos űrrepülőgépes küldetés során is kipróbálták. Lehetőségként szóba került még a szén-dioxid koncentrációjának mérése a Nemzetközi Űrállomás belsejének különböző pontjain, például az űrhajósok hálóhelyénél. A kidolgozott technológiának természetesen gyorsan akadtak más, civil alkalmazási területei is. Ezek közül egy a levegő szén-dioxid-tartalmának regisztrálása. A mérés elve, hogy az eszköz optikai kamrájába jutó gáz molekulái a koncentrációtól függő mértékben nyelik el az infravörös sugárzást. Az így mért adatokat az érzékelők vagy valós időben átküldik egy központi vevőegységbe, vagy igény esetén tárolják, s csak később továbbítják azokat. Egy másik alkalmazás során egy hollandiai alagútépítésnél regisztrálták a talajba injektált víz nyomását, ezzel ellenőrizve a minőségi és biztonsági követelmények folyamatos betartását. Hollandiában igen szigorúak az építési előírások, mivel a terület egy része a tengerszint alatt fekszik. A szabályok értelmében az újonnan épített alagutak legalább 100 évet sértetlenül ki kell bírjanak. A vezetékek nélkül működő rendszer nagyban leegyszerűsíti a telepítést, s az építkezés során nincs is mit véletlenül átvágni a munkagépekkel. (NASA Spinoff 2006)