Ugyanazzal a technológiával lehet az űrrepülőgép kritikus alkatrészeinek összetételét és a szőnyegekben levő piszok mennyiségét ellenőrizni.
Kihúzni valaki alól a szőnyeget annyit tesz, mint ellehetetleníteni a munkáját, megvonni tőle a támogatást. A NASA viszont sokszor „tolja be” a szőnyeget olyan vállalkozások alá, amelyek az űtkutatási fejlesztések során létrejövő technológiai megoldásokat szeretnék kamatoztatni az élet egészen más területein.
Egy új, a röntgen-fluoreszcencia érzékelésén alapuló műszer alkalmas arra, hogy „leolvassa” a különböző anyagok „kémiai vonalkódját”, vagyis meghatározza összetételüket. Ilyen módon amúgy nehezen azonosítható komponenseket is gyorsan fel lehet ismerni.
A 2002-ben a NASA és egy magáncég együttműködésével kifejlesztett berendezést eredetileg arra szánták, hogy az űrrepülőgép egyes kritikus, alumínium-ötvözetből készült alkatrészeinek minőségét ellenőrizzék. Bármilyen szennyeződés, korrózió, az anyag kívánttól való eltérése veszélyt jelenthetne az űrrepülőgépes küldetések számára. A kézben is elférő, leginkább egy fúrógépre emlékeztető berendezés működési elve, hogy röntgensugarakat bocsát ki, s a megcélzott anyagról visszaverődő sugarak színképét elemzi.
De miért ne lehetne az eljárást például a szőnyegekben maradt szennyeződések mennyiségének megállapítására használni? Pontosan ezt teszi az az amerikai intézet, amely a szőnyegiparban érdekelt cégek 90%-át fogja össze. A röntgen-fluoreszcencia módszerével detektálható, a takarítás után a szőnyegben maradó szennyeződés mérése alkalmas arra, hogy a takarítógépeket minősítsék. A nem kielégítő takarítás során a szőnyegben elszaporodhatnak a penészgombák spórái és a szálak is károsodhatnak. Azok a szőnyegtisztító cégek, amelyek megfelelnek az intézet által támasztott követelményeknek, erről bizonyítványt kapnak. Ez az első objektív, tudományos igényű eljárás, amellyel a szőnyegben maradt piszok és a tisztításhoz alkalmazott víz mennyiségét, valamint a felület tisztaságát mérni lehet.
(NASA Spinoff 2006)
A NASA csillogó, ultravékony fényvisszaverő fóliáit az Apollo-program tévéközvetítései óta ismerhetjük. Azóta sok más űrbeli alkalmazás mellett számtalan helyen találkozhatunk velük.
