Egy magányos francia felfedező közel négy éve tartó utazása az északi sarkvidéken lassan a végéhez közeledik.
Gilles Elkaïm 2000 májusában indult Norvégia legészakibb részéről. A teljesen egyedül, gyalog, sílécen, kajakkal és szánon megtett 12 ezer kilométeres, az Atlanti-óceántól a Csendes-óceánig (a Bering-szorosig) tartó út már az utolsó szakaszában tart. Az eurázsiai kontinens északi peremén át vezető expedíció neve Arktika. A mintegy fél tonna élelmet és felszerelést szállító magányos utazót 12 szánhúzó kutya – és az Európai Űrügynökség (ESA) is segíti.
Az Envisat és ERS-2 távérzékelési mesterséges holdak által készített felvételek elemzésével meghatározható a megfelelő útvonal az egyébként nehezen kiszámítható jégmezőkön át. Elkerülhetők a mozgó, illetve az elvékonyodott, s ezért különösen veszélyes jégmezők. A veszélyes kaland egyben technológiai kísérlet is. A szibériai tundra az északi félteke egyik legmostohább területe. A télen akár –70°C-ig süllyedő hőmérséklet miatt az éves hőmérsékleti ingadozás kb. 100 fokos. Tavasszal és nyáron az ultraibolya sugárzás rendkívül erős. Az ESA vizsgálja a környezet hatását azokra a műszaki eszközökre, amellyel az utazót felszerelte. Van nála számítógép, műholdas helymeghatározó berendezés, veszély esetére jeladó. A segítőcsapattal való kapcsolattartást, a távérzékelési adatok letöltését, de még az expedíció weblapjának frissítését is műholdas kommunikációs berendezések biztosítják – akkor is, ha a külső hőmérséklet –30°-os.
Kapcsolódó linkek:
Az Arktika expedíció űrkutatási vonatkozásairól az ESA honlapján
A Chandra röntgencsillagászati hold legújabb képén egy szupernóva-maradvány látható, amelyben különösen nagy a magnézium mennyisége.
