Űrkutatás, űrtevékenység - űrvilág.hu asztronautikai hírportál
     
 

Magyar rádiókapcsolatok Charles Simonyival
Simonyi űrrepülése - 2009.03.25 13:52.

A két évvel ezelőtti rádióamatőr-kapcsolatokhoz hasonlóan idén is többször fognak magyar szavak elhangzani a rádión keresztül. Három különböző kapcsolat során először a Kárpát-medencéből 15 település vált szót a Nemzetközi Űrállomással, majd repülőgépre, hőlégballonra, sárkányrepülőre, hajóra szállnak veterán rádiósok, hogy rekordot kísérelve lépjenek kapcsolatba az űrturistával, végül egy harmadik alkalommal 10 kiválasztott diák kérdésére válaszol.

A rádióamatőr-kapcsolatokhoz szervezése már tavaly ősszel elkezdődött. A szervezők nem szerették volna szimplán megismételni a két évvel ezelőtti gyors bejelentkezést és diákkérdéseket, hanem valami újat szerettek volna kipróbálni. "Idén is arra törekedtünk, hogy a Kárpát-medence minél több részén teremtsünk lehetőséget az űrhajóssal való kapcsolatra" – mondta Horváth Márk, az áprilisi hétvége egyik fő szervezője. "Egyben szeretnénk, hogy ne csak a rádiózásról szóljon, hanem az amatőrrádiózás és az űrtevékenység népszerűsítéséről, főleg a fiatalok körében." Április 3-án, pénteken késő délután az osztrák-magyar határtól Erdélyig 15 különböző rádióklub fog beszélni a Nemzetközi Űrállomás fedélzetén tartózkodó Charles Simonyival. Sopron, Siófok, Dunaszerdahely, Süttö, Vác, Budapest, Gyöngyös, Ózd, Szeged, Bokros, Békéscsaba, Hódmezővásárhely, Kolozsvár, Szatmárnémeti és Csíkszereda településeken működő rádióamatőr klubok fogják meghívni a Nemzetközi Űrállomást. Hozzájuk több klub és iskola csatlakozik, akik hallgatni fogják az eseményeket. A klubok helyi általános vagy középiskolákkal fogtak össze, hogy minél több fiatal hallhassa az eseményeket, amelyekhez rádiós és űrkutatási kiselőadások is tartoznak. Több helyütt fiatal rádióamatőr tanulók is beszélhetnek Simonyival. Április 4-én a mozgásé lesz a főszerep a mobil multi-expedíció keretében. A velencei tóról indul egy hőlégballon, Győrben és Dunakeszin felszáll egy-egy repülőgép. Vitorlás és komp hajózik ki egy-egy balatoni kikötőből, sőt, a rádiósok még kerékpárra és sárkányrepülőre is szállnak, hogy egymás után szép sorban – egy soha nem látott mozgó kapcsolat részeseként – a Föld felett száguldó Charles Simonyival beszéljenek. Április 5-én a jövő nemzedéke kap teret. Tíz kiválasztott diák teheti fel egy-egy kérdését az űrhajósnak. A diákok az ország különböző településeiről, sőt, a Felvidékről és Erdélyből is érkeznek Budapestre, hogy a Puskás Tivadar Távközlési Technikumban a mikrofon mögé állhassanak. De Simonyi válaszát nem csak ők hallhatják – saját városukban a helyi amatőrrádiós klubok segítségével osztálytársaik, rokonaik és az érdeklődők élőben hallgathatják majd a közel tíz perces beszélgetést. Az esemény szervezésében a Puskás Tivadar Rádióamatőr Klub (HA5KHC), a Magyar Űrkutatási Iroda, a Műegyetemi Rádió Club (HA5MRC), a Puskás Tivadar Távközlési Technikum, a Magyar Asztronautikai Társaság, magyarországi rádióamatőrök és az alapításának idén 140. évfordulóját ünneplő Természet Világa vesz részt.

Űrvilág

Megosztás:MegosztomMegosztomMegosztom

 
 
   

Simonyi űrrepülése
Charles második repülése előtt - 2009.03.22.
Ha minden az előzetes tervek szerint halad, akkor március 26-án másodszor is elindulhat a világűrbe Charles Simonyi, a magyar származású amerikai szoftver-milliárdos. Most röviden visszaidézzük előző útját.
Tovább a cikkhez

Charles második repülése előtt

Archívum

 
 RSS
Hírlevél megrendelése
Keresés az űrvilág.hu-n
Vendégkönyv
Linkek
Rejtvényjátékunk
Fórumaink
Bejelentkezés
Regisztráció
Kijelentkezés
GYORSKERESŐ:
LIKE / TETSZIK:
TÁMOGATÓINK:
Kötelező biztosítás kalkulátor
 
CSILLAGÁSZAT:
TÁRHELYSZOLGÁLTATÓ:
Tárhely és domain
PARTNEREINK:
 
 
MÉDIAPARTNEREINK:
 
 
Hirlapom
Hírfal
Hírek
Add to Google