A Proton-K búcsúja

Az orosz Proton hordozórakéta K jelű változata 45 év szolgálat alatt 311 indítást végzett – utoljára pénteken egy katonai műholdét, Bajkonurból.

Az US-KMO sorozatú, a keveset mondó Kozmosz-2479 hivatalos jelzéssel ellátott műhold startja március 30-án, magyar idő szerint 7:49-kor történt. Az infravörös tartományban érzékeny távcsővel felszerelt, geostacionárius pályára kerülő katonai űreszköz feladata a szárazföldi és tengeri rakétaindítások detektálása, korai riasztás kiadása lesz. Ennek a típusnak az első példánya 1991-ben indult, a mostani a nyolcadik. A rutinműveletnek számító – és a katonai alkalmazás miatt kevés információval szolgáló – műholdindításnál érdekesebb, hogy a Proton-K rakétáknak ez volt az utolsó repülése.

Az űrtörténelmi rakétabúcsú pillanatképei Bajkonurból. (Képek: Roszkoszmosz)

A Proton-K-t az UR-500-as jelű szovjet interkontinentális ballisztikus rakétából alakították ki (az UR rövidítés univerzális rakétára utal). Vlagyimir Cselomej tervezőirodájának eredeti koncepciója az volt, hogy a nagyobb robbanótöltetek célba juttatására, valamint az űrindításokra – akár a majdani emberes Mars-űrhajók hordozására – alkalmas rakéták közös fejlesztésen alapuljanak. Az 1962-ben elkezdett munka közben 1965-re világossá vált, hogy az új rakétát katonai célokra mégsem fogják alkalmazni. Ezután egy harmadik fokozatot is terveztek az immár kizárólagosan űrcélú rakétához, hogy megnöveljék a pályára állítható hasznos tömeget.

A még kétfokozatú UR-500 bemutatkozása 1965. július 16-án volt, amikor egy a kozmikus sugárzás kutatására szánt szovjet műholdat állított pályára. A sikeres start után az űreszköz a Proton-1 nevet kapta. Ugyanazon év novemberében elindult a Proton-2 műhold. A következő, 1966. márciusi indítás sikertelenül végződött. Végül a Proton-3 1966 júliusában állt Föld körüli pályára.

Eztán a háromfokozatú, a szovjet Hold-kutatási terv végrehajtásában fontos szerepre kinézett rakétaváltozatot vették használatba, amelyet ugyanakkor az előd UR-500 által indított műholdak után átneveztek. Így született meg a Proton-K, amelyhez szükség szerint egy negyedik végfokozatot is kapcsolhattak. A majdnem pontosan 45 évvel ezelőtt, 1967. március 10-én végrehajtott sikeres bemutatkozás alkalmával egy Blok-D jelzésű végfokozattal indult a Kozmosz-146 elnyúlt ellipszispályára. Ez a tervezett emberes Hold-körülrepülés egyik első előzetes tesztje volt – a programból később nem lett semmi, az amerikaiak megnyerték a Holdért folytatott „versenyt”.

A Proton-K egy idő után a szovjet (orosz) űrprogram megbízható hordozórakétájává vált, de ez nem volt mindig így! Már a második repülésnél felmondta a szolgálatot – igaz, nem az alap rakétafokozatok, hanem a Blok-D végfokozat. Hogy teljesebb legyen a hibalista, a következő két kísérletben először az első, majd a második fokozat hibázott. Az 1960-as években a Proton-K még a világ legnagyobb hibaszázalékkal működő hordozóeszközének számított. Az egy naptári évben produkált legtöbb kudarc negatív rekordjaként tartják számon például az 1969-es teljesítményét: tíz kísérletből mindössze kettő sikerült. 1968 júliusában, a hetedik indítás előkészületei során egy Blok-D végfokozat felrobbant, három ember halálát okozva. Az alacsony megbízhatóság miatt a Proton-K-t nem is nyilvánították operatív rendszernek, csak hatvanadik (!) startja után, több mint egy évtizeddel a bemutatkozó repülését követően.

Hogy a sikerekről is essen szó, Proton-K rakéta emelte a magasba 1971-ben a Szaljut-1 űrállomást, majd később az összes többi szovjet Szojuz és Almaz űrállomást, valamint a Mir egyes moduljait is. De például a Nemzetközi Űrállomás Zarja és Zvezda modulja is így indult. Proton-K hordozórakétát használtak a Holdhoz, a Marshoz, a Vénuszhoz, illetve a Halley-üstökös közelébe küldött különböző űrszondák felbocsátásához is, és az a nagyteljesítményű rakéta tette lehetővé a Szovjetunió számára a geostacionárius Föld körüli pálya elérését.

1996-ban az ILS (International Launch Services) amerikai-orosz vegyesvállalat megkezdte a Proton-K rakéták értékesítését kereskedelmi műholdindítások – jellemzően geostacionárius távközlési holdak pályára állítása – céljára. Bár a Proton-K most eltűnik, természetesen nem maradunk Proton nélkül. A hordozóeszköz újabb, 2001-ben rendszerbe állított, továbbfejlesztett változata, a Proton-M vette át az ILS-nél a kereskedelmi indítások kiszolgálását, és az orosz kormányzati megrendelésre készült műholdakhoz is ezt alkalmazzák, elsősorban a Briz-M jelzésű (de esetenként Blok DM-2 és DM-03) végfokozattal kombinálva.

Kapcsolódó cikkek:
Az amerikai-szovjet holdexpedíciós verseny (1. rész)
A totális kudarc (3. rész)
A Proton 40 éves

Kapcsolódó linkek:
A Proton-K története (NasaSpaceFlight.com)
Proton rakétaindítások listája (Wikipedia)