Siralomház
(Rovat: Vélemények, Szakmapolitika , Hazai kutatóhelyek és űripar - 2010.10.04 08:00.)

Miért épp ez a szó jutott eszembe, amikor belekezdtem a magyarországi űrtevékenység jelenlegi helyzetéről szóló cikkbe?

A siralomház [...] azon elkülönített speciális lakókörlet [...], ahol a halálraítélteket helyezik el az ítélet végrehajtásáig vagy mindaddig, amíg a fellebbezések folyamán enyhébb büntetést nem kapnak, esetleg fel nem mentik őket. (Wikipédia)

Eleink az elmúlt évszázadokban-évezredekben a halálos ítélet végrehajtásának változatos módjait találták ki: akasztást, máglyán való elégetést, karóba húzást, főbelövést, fejvesztést, villamosszéket, méreginjekciót – a sort még folytathatnánk. Most úgy tűnik, a magyar űrkutató szakma „kivégzésére” az illetékes hatóság, a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal (NKTH) egy eddig még nem alkalmazott, hatékony módszert vetett be.

Munkácsy Mihály: Siralomház (1870)

A történet hátteréhez annyit érdemes tudni, hogy a hazai űrszakmában, űralkalmazásban dolgozó néhány intézmény, valamint űripari kis- és középvállalkozás közel két évtizede pályázati formában jut támogatáshoz. Nemzetgazdasági összehasonlításban nem kell hatalmas összegekre gondolni: az éves teljes szétosztható támogatási keret az elmúlt 18 évben háromszor haladta meg valamivel a 200 millió forintot, a többi évben még ennél is kevesebb volt. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy az Európai Űrügynökség (ESA) társult tagállamaként további költségvetési összegeket – az elmúlt két évben már az előző éviek dupláját, nagyjából 500 milliót – fordítottunk ESA-befizetésre, amit szinte teljes egészében visszapályázhattak azok a magyarországi szervezetek, amelyek valamely ESA programban együttműködőként részt vesznek.

Mit tesznek a pályázati támogatásért cserébe a magyar űrszakemberek? (Azon túl persze, hogy a pénz egy részét adó formájában mindjárt vissza is fizetik az államkasszába.) Űreszközöket, műszereket fejlesztenek és építenek nemzetközi együttműködésben, világviszonylatban élenjáró programokban vesznek részt, az űrtevékenység hasznos alkalmazásait próbálják bevezetni itthon is. Egyszóval közvetlen hasznot hoznak, s mellesleg elviszik az ország jó hírét a nagyvilágba. Hiszen egy olyan országba, ahol tudományos kutatást végeznek és a legmodernebb technológia is honos, szívesebben jönnek a befektetők is. Nem túlzás azt állítani, hogy mindezt jóval erejükön felül teszik, a kapott támogatáshoz viszonyítva jelentős eredménnyel.

Manapság divatos legyinteni az alapkutatásra, mint valami úri huncutságra, észre sem véve, hogy a világ boldogabb felének talán épp azért megy jobban, mert hosszú ideje ilyesmire is költenek. Ráadásul itt még nem is csak erről van szó! Az űrtevékenység – a hazai is – leginkább alkalmazott kutatás-fejlesztés: számos hasznot hajt a gazdaságnak, a mindennapi embereknek, támogatja a kormányzati munkát. Csak néhány kiragadott példa: az ország pontos földmérési alaphálózatainak fenntartása, térképezés, navigáció, flottakövetés, precíziós mezőgazdaság, tektonikai kockázatbecslés (műholdas helymeghatározással); a területalapú mezőgazdasági támogatások ellenőrzése, termésbecslés, a parlagfű-veszélyeztetettségnek, egyes kártevők elterjedésének, az árvízi és belvízi elöntéseknek, az aszályos területeknek a felmérése (távérzékeléssel); időjárás-előrejelzés (meteorológiai műholdas adatok alapján); új anyagtechnológiai és orvosi eljárások fejlesztése (a súlytalanságban végzett kísérletekkel).

A hazai űrpályázatokat – annak ellenére, hogy a programok természetüknél fogva több éves vagy évtizedes kifutásúak – évente szokták kiírni. Vagyis mindenkinek évente kell megméretnie magát az újabb támogatásért. A 2009-es év már majdnem „kimaradt” hiszen a Magyar Űrkutatási Irodát korábban magába olvasztó NKTH végül 2009. szeptember végén (!) tette közzé pályázati felhívását a magyar űrkutatási fejlesztések az évi támogatására. A szétosztható keret állítólag 120 millió forint volt. A késésre való tekintettel a támogatandó programok futamideje 2010. december közepéig volt kitolható.

A beérkezett pályázatokat annak rendje és módja szerint szakértők elbírálták, az arra hivatott testület pedig meghozta a döntését. Az NKTH elnökének jóváhagyása után a nyertes pályázók 2010 februárjában értesítést kaptak, a listát pedig közzétették az NKTH internetes honlapján. (Ezt már ne keressék olvasóink, azóta gondosan eltávolították onnan... Nem mintha az érintettek nem őrizték volna meg a nekik küldött értesítést.) A támogatott intézmények és vállalkozások megkapták az NKTH által előkészített szerződéseiket aláírásra, s azokat vissza is küldték a hivatalnak. Lényeges körülmény, hogy eközben megkezdték a vállalt és elfogadott programjuk végrehajtását. Ezt nem felelőtlenül tették, hiszen a pályázati kiírás erre kifejezetten felhatalmazta őket: „A pályázat terhére költséget elszámolni saját forrás terhére a pályamű benyújtását követően, a támogatási összeg terhére a támogatásról szóló döntés napjától lehetséges.”

Várták persze, hogy megkapják az ígért előleget. Ez nem érkezett meg ugyan, de aki ezen a területen dolgozott az előző években, az elég edzetté vált, és sajnos már hozzászokhatott a „menetrendszerű” késedelemhez. (Van, aki még a 2008-as, már rég befejezett munkája jogos ellenértékét sem kapta meg.) Közben lezajlottak az országgyűlési választások, jött a kormányváltás. Hogy a Hivatalon belül mi minden történhetett, önállóan vagy felsőbb utasításra, azt kívülállóként csak sejteni lehet. Az mindenesetre mindenki számára egyértelmű jelzés volt, hogy június 29-én 15 órától nem fogadnak semmiféle új kutatás-fejlesztési pályázatot, a korábban beadottakat nem bírálják el, az Innovációs Alapból pedig leállították a szerződés szerinti összegek átutalását is. Mindez az állapot egyébként a mai napig fennáll, felszámolása láthatóan nem sürgős.

Jöhet még valami ezek után? Ó hogyne, jött is! Egy levél. Szeptember közepén kelt, s benne az NKTH elnökhelyettese röviden értesíti a 2009-es pályázatok „nyerteseit”, hogy mégsem nyertesek. A támogatottak listája, a számukra kiküldött év eleji értesítések, az elkészített szerződések „tervezete” mind-mind egy rejtélyes „adminisztrációs hiba” következménye, s így utólag tárgytalannak tekintendő. „A hibával okozott esetleges kellemetlenségekért elnézést kérünk” – zárul a levél. Vajon létezik-e akkora cinizmus, hogy komolyan gondolja valaki: ennyivel el lehet intézni az ügyet? (Létezik.)

Nos, az „esetleges kellemetlenségek” nagyon is kézzelfoghatók, s kicsivel többek is, mint kellemetlenségek. Azt még csak-csak elfogadnák sokan, ha a kutató-fejlesztő munkájukat nem tartják támogatásra érdemesnek. Legközelebb újra vagy máshol próbálkoznak, vagy végső soron elmennek oda és olyat csinálni, ahol és amire a jelek szerint nagyobb szükség van. De hogy velük előlegeztetik meg a saját munkájuk költségeit, s ezután egy – hét hónap elteltével kiderülő! – állítólagos adminisztrációs hibára hivatkozva, a futamidő vége előtt három hónappal kihátrálnak a támogatás mögül, az dupla csapás. Ez a lépés szó szerint csődbe juttathat űripari kisvállalkozásokat, tönkretehet kutatócsoportokat, és a megszűnés szélére sodor egy több mint 50 éves, az űrtevékenységért, annak népszerűsítéséért dolgozó civil szervezetet is.

Semmi kétség, hogy bármilyen bíróság, ha az ügyet tárgyalná, legfeljebb tíz perc leforgása alatt eldöntené, hogy a Hivatal jogtalanul járt el. A pereskedés persze évekig is eltartana. Közben azok is ellehetetlenülnének, akik még ezt a furfangos „kivégzési módot” is túlélik. Kinek hiányzik ez? Gondolom sem a Hivatalnak, sem a hazai űrszakmának. De legfőképpen az országnak nem.

Ami még további aggodalomra ad okot, az a magyarországi űrszektor teljes tönkretételének veszélye. Természetesen a 2010 elején beadott új pályázatokat sem bírálták még el hivatalosan. Évek óta megrekedt Magyarország csatlakozási folyamata az Európai Űrügynökséghez. Eközben Románia tagnak készül (jövő év középére ez már múlt idő lesz), Csehország 2008-ban már be is lépett. A Prágában most befejeződött nemzetközi világűrkongresszus is mutatta, hogy a csehek mennyire komolyan gondolják: az űrtevékenység húzóágazat! És bár rövid távon lehet, hogy nem hoz akkora hasznot, hosszabb távon növeli az ország versenyképességét. Az sem véletlen, hogy az egyik vezető európai űripari cég, az EADS Astrium most alapított vegyesvállalatot Csehországban. Napról napra maradunk le! Ezzel szemben Magyarországot a kormányzat részéről senki nem képviselte a prágai kongresszuson. A pénteki zárónapon külön fórumot rendeztek a kelet- és közép-európai űrtevékenység bemutatására. Lett volna az eredeti programban magyar előadás is, a cseh, észt, román, bolgár, lengyel bemutatkozás mellett. Hivatalos magyar résztvevő meg sem jelent. (Legközelebb talán már eleve be sem tesznek bennünket a programba.) Pedig Prága csak néhány órányi utazásra van Budapesttől. Ismeretlenül, a partvonalon túlról, az ESA körein kívülről nagyon nehéz lesz jelentős űripari megrendeléseket szerezni. De Magyarországon már második éve nem lesz Űrnap sem, amelyen korábban minden ősszel összegyűlhettek a szakma képviselői.

Hadd fejezzem be egy másik idézettel, amelyet Schmitt Pál augusztusban elmondott köztársasági elnöki beiktatási beszédéből választottam: A világ által csodált és irigyelt magyar elme lámpása világítson újra régi fényével: Kutatás, fejlesztés, találékonyság és alkotókészség, ezek legyenek a nemes célok a magyarok előtt!

Őszintén kívánom, hogy a fent leírtak ellenére sikerüljön a gyakorlatban is megvalósítani ezt a nagyszerű álmot! Vagyis hogy a siralomházból végül úgy kerüljön ki az űrszakma, hogy enyhébb büntetést, esetleg felmentést kapunk a halálos ítélet alól. Ehhez először is azonnal ki kéne fizetni a megítélt 2008-as és 2009-es támogatásokat.

Ha az álom mégis csak álom marad, akkor mindössze azt szeretném kérni, hogy az utolsó fiatal kutató vagy mérnök, aki elhagyja a mi hazánkat, az oltsa el maga után a lámpást...

Sokan mások nevében is: