Űrvilág
Űrvilág űrkutatási hírportál (http://www.urvilag.hu)

 

Műholdas program a kalapács alatt
(Rovat: Üzlet és munkahely, Kis űreszközök nagy szerepe , Űrturisták és magánűrhajók - 2003.11.20 18:38.)

Az eBay internetes aukciós ház eladásra kínálta a kaliforniai SpaceDev cég “portékéját”, egy komplett mini-műholdat. A kikiáltási ár 9,5 millió dollár.

Egy, alacsony Föld körüli pályán legfeljebb egy évig működő, maximum 60 kg tömegű mesterséges hold komplett programjának elárverezése a hat éve alakult űripari vállalkozás kétségbeesettnek tűnő (bár ötletes!) próbálkozása. Noha a SpaceDev részt vett a NASA januárban sikeresen indított CHIPSat holdjának az építésében, általában kis összegű szerződésekből él, s az utolsó negyedévben veszteséges volt. Cikkem írásának időpontjában (november 20-án délután) még 14 óra volt hátra a tíznapos kikiáltási periódusból. Mindössze egyetlen ajánlat érkezett egy – szintén kalifornaiai – befektetőtől, 250 ezer dolláros árat kínálva. A holdat a reménybeli vevő vagy adattovábbításra, vagy távárzékelésre használta volna. A nem túl bőkezű ajánlat azonban alatta maradt az eladó által még elfogadható – bár konkrétan nem közölt – minimális összegnek. Összehasonlításul: a CHIPSat a NASA-nak 6,8 milliójába került.


Mire Ön ezt a cikket olvassa, a licitálás sajnos valószínűleg már befejeződött. Amennyiben tehát a jövőben mégis érdeklődne ilyesmi iránt, mostantól nem árt, ha figyel!

Forrás: Nature, 2003. november 20.

Teljes verzióMinden jog fenntartva - urvilag.hu 2002-2024