Űrvilág
Űrvilág űrkutatási hírportál (http://www.urvilag.hu)

 

SpaceShipTwo: bemutatkozás
(Rovat: Űrturisták és magánűrhajók - 2009.12.08 07:30.)

A Virgin Galactic vállalat a közönség elé állt a fizető utasok szállítására készülő szuborbitális „űrugró” járművével.

A bemutatkozás december 7-én a kaliforniai Mojave-sivatagban, a gyártó Scaled Composites cég telephelyén volt. Bár korábban arról lehetett hallani, hogy akár már 2009-ben beindulhatnak a rendszeres utak, a program késése mégsem számít kiugróan nagynak.

A Burt Rutan irányításával tervezett SpaceShipTwo teste könnyű, szénszálas anyagból készült. Nagy „testvére” a hasonlóan gyártott SpaceShipOne-nak, amely a világ első magánfejlesztésű gépeként űrugrásra volt képes, elnyerve ezzel 2004-ben a 10 millió dolláros Ansari X-díjat.


A SpaceShipOne (fent) és a SpaceShipTwo (lent) összehasonlítása méretarányos rajzon. (Kép: Virgin Galactic)

A SpaceShipTwo hat utassal és két pilótával repül majd. A projekt mögött a Richard Branson által alapított Virgin Galactic cég áll. Céljuk, hogy először szuborbitális repülésekre, hosszabb távon pedig – egy majdan megalkotandó új járművel – Föld körüli utakra szállítsanak fizető utasokat, űrturistákat. A SpaceShipTwo helyeire eddig már kb. 250-en jelentkeztek, fejenként 200 ezer dolláros áron. Az űrugrást végrehajtó jármű a kettős törzsű WhiteKnightTwo nevő repülőgéphez rögzítve emelkedik majd el a Föld felszínéről, hogy utána saját hajtóműveivel jusson még feljebb. A hordozó repülőgép első példányát – amely ugyancsak a Scaled Composites műhelyeiben készült – tavaly nyáron már bemutatták. A repüléseket az Egyesült Államokban, az új-mexikói Las Cruces közelében most épülő Spaceport America kereskedelmi űrrepülőtérről indítják majd. A kifutópálya elkészültét most 2010 nyarára ígérik.


Rutan egy korábbi képen, az épülő SpeceShipTwo belsejében. (Kép: Virgin Galactic)

A mostani bemutató egy újabb mérföldkő azon az úton, amely a világűrbe való eljutás egy új módjának elterjedéséhez, a magánerőből finanszírozott repülések megvalósulásához vezethet.





A bemutatón készült képek a SpaceShipTwo első, Virgin Space Ship (VSS) Enterprise névre keresztelt példányáról. (Képek: Gene Blevins / LA Daily News)

Mások mellett az amerikai hadsereg is komolyan érdeklődik a Virgin Galactic fejlesztései iránt. Nem elsősorban a SpaceShipTwo, hanem inkább a hordozására szolgáló WhiteKnightTwo repülőgép lehet ígéretes. Erről ugyanis kisebb műholdakat is Föld körüli pályára lehetne állítani, méghozzá viszonylag olcsón és gyorsan. Így szinte azonnal lehetne reagálni a felmerülő katonai igényekre. Szó van egy, a WhiteKnightTwo repülőgépre szerelhető hordozórakéta kifejlesztéséről. Ennek munkaneve LauncherOne, s képes lenne egy 50 kg tömegű műholdat alig több mint 2 millió dollárból alacsony Föld körüli pályára állítani. A fejlesztés azonban ideális esetben is még több évet venne igénybe.

Teljes verzióMinden jog fenntartva - urvilag.hu 2002-2024