Űrvilág
Űrvilág űrkutatási hírportál (http://www.urvilag.hu)

 

Teljes siker az első magánűrhajó repülése!
(Rovat: Űrturisták és magánűrhajók, Új eszközök és anyagok , Szárnyaló képzelet - 2004.06.21 19:41.)

Burt Rutan sok kiváló, futurisztikus repülőgép tervezője és Paul Allen Microsoft Guru könnyes szemmel figyelték, ahogy közösen megálmodott járművüket, - a SpaceShipOne-t – Mike Melvill finoman letette a kaliforniai sivatagban a történelmi út után.

Mint arról beszámoltunk, a startra 15 km-es magasságban került sor, ahova a mini űrrepülőgépet a White Knight repülőgép szállította fel.


Innen a SpaceShipOne saját hajtóművével jutott mintegy 50 km-es, majd – annak leállását követően – a lendülettől vezetve a tervezett 100 km-es magasságba. Az átnyomást, az az alatt jelentkező mintegy 3 perces súlytalanságot, majd a zuhanást követően a dél-afrikai születésű, 62 éves Melvill 25 km magasan vette át a gép irányítását, és 17 perccel később vitorlázórepülőgép módjára landolt a Mojave-sivatagban.


Ezzel a szerkezet alkotói, azaz a Scale Composite, jelenleg a legközelebb van ahhoz, hogy elnyerje az Ansari által alapított, 10 millió dolláros X Prize-t. Ezt annak a magánvállalkozásnak adnák, amely egyidejűleg három embert juttat 100 km-es magasságba, Őket onnan biztonságosan visszahozza, majd ugyanezt, ugyanezzel az űreszközzel két héten belül megismétli. A díjért jelenleg hét ország 25 csapata verseng, úgy, hogy – ezt ismét hangsúlyozzuk – semmiféle kormányzati támogatást nem kapnak, illetve kaphatnak.

Teljes verzióMinden jog fenntartva - urvilag.hu 2002-2024