Űrvilág űrkutatási hírportál (http://www.urvilag.hu)

 

Egy bosnyák falu „a Marson”
(Rovat: Űrszondák a Marsnál - 2019.10.03 07:15.)

A boszniai Jezero település nevét viseli a kráter, ahol a NASA döntése értelmében a soron következő Mars-rover leszáll.

Miután megkapta a NASA értesítését a névadásról, a mindössze 1400 lakosú nyugat-boszniai falu polgármesternője, Snežana Ružičić (43) úgy nyilatkozott, hogy mérhetetlenül boldog, és reméli, ezzel településük világszerte ismertté válik.

A 45 km átmérőjű marsi kráter azért kapta a Jezero (Tó) elnevezést, mert egyértelműnek látszik, hogy valamikor ott egy folyó táplálta tó helyezkedett el. A tervek szerint az egyelőre a Mars 2020 nevet viselő rover startjára 2020 júliusában, a leszállásra pedig 2021 februárjában kerülhet sor. A leszállási terület kiválasztására egyébként még 2018 novemberében került sor. James Watzin, a NASA marskutatási programjának igazgatója a bosnyák polgármesternőnek írt levelében azt írta, hogy „ez a levél elismeri a település kapcsolatát ehhez a soron következő Mars-küldetéshez”.


A Jezero-kráter a Mars Reconnaissance Orbiter felvételén. Jól látható az egykori tómederbe ömlő folyó nyoma. A színezés a lerakott hordalék ásványtartalmáról ad információkat. A szakemberek szerint a terület gazdag agyagban és karbonátokban. (A kép nagyobb felbontásban itt érhető el, egy virtuális repülést a kráter felett pedig itt tehetünk; forrás: NASA / JPL-Caltech / MSSS / JHU-APL)

Ružičić sem volt híján a humornak egy nyilatkozatban, amikor azt mondta, hogy „ha nem biztosítják jogainkat a Földön, akkor mi, Jezero lakosai, elsőbbséget fogunk élvezni a küldetésen…” (A Mars 2020 természetesen egy személyzet nélküli, automatikus rover lesz… – A szerző megjegyzése.)

Boszniában a dolog természetesen óriási publicitást kapott. Facebook-posztjában Almir Panjeta helyi újságírónő már odáig ment el, hogy kijelentette: „azt várjuk, hogy a NASA a Jezero-krátert és annak környezetét, 51 197 km2-es összterületen (ennyi az ország területe) Bosznia-Hercegovinának kereszteli el.” (A rend kedvéért érdemes megjegyezni, hogy az égitestek, így a Mars alakzatainak elnevezése nem a NASA, hanem a Nemzetközi Csillagászati Unió hatáskörébe tartozik. – A szerk.)


Jezero település, félúton Bihács és Szarajevó között. (Kép: Google Maps)

(A szerző megjegyzése: A jezero szó több szláv nyelben is tavat jelent, ezért nem meglepő, hogy például Szlovéniában is van egy Jezero nevű kis falu, Ljubljana közelében. Az tehát nagy kérdés, hogy a névadó miért a bosnyák, és miért nem például a szlovén település lett. Lehet, hogy erősebb volt a „bosnyák lobbi”?)

Teljes verzióMinden jog fenntartva - urvilag.hu 2002-2019