Űrvilág
Űrvilág űrkutatási hírportál (http://www.urvilag.hu)

 

Nincsenek csodák
(Rovat: űrszondák a Marsnál - 2010.01.25 08:30.)

Marskutatók megpróbálták megismételni a Spirit és Opportunity szondapárossal véghezvitt bravúrt a Phoenix-szel is, a marsi tél elteltével életre kelteni. Ám ezúttal úgy tűnik marad az eredetileg tervezett élettartam. A legutóbbi leszállóegység néma maradt.

A NASA „kettős játékot űz” a Marson. Az űrszondáinak hagyományosan kevés üzemidőt jósolnak a repülések kezdetén, aztán „örülnek”, hogy az eszköz messze túlszárnyalja a várakozásokat. Így volt ez a MER szondapáros esetén is, amikor a három hónapos üzemidőből több év lett. És úgy tűnik ezt várták a Phoenixtől is, amely azonban nem látszik visszaigazolni a ki nem mondott várakozást: a marsi tél elmúltával nem éledt fel, nem érkeznek jelek tőle.


(Fantáziakép: NASA)

A Mars Odyssey szonda a héten három napot szánt a Phoenix rádiójeleinek detektálására összesen 30 keringése során, amikor a leszállóegység tartózkodási helye fölött repült át. Ám a kísérlet nem sikerült, az Odyssey semmilyen jelet nem fogott a Phoenix felől, amely az elmúlt időszakot a marsi tél zord hidegében, sötétben töltötte, így nem kapott elegendő energiát a napelemektől.

A NASA a kudarcot úgy kommentálta, hogy egyébként is vajmi kevés esély volt a sikerre, hiszen az Phoenixet nem úgy tervezték, hogy az újraindítható legyen, de egy próbálkozást mindenképpen megért. A legutóbb 2008 novemberében rádiójeleket küldő szonda közel fél évet működött a Vörös bolygó északi poláris vidékén és megtalálta a vizet a Marson. A leszállóhely sarki elhelyezkedése miatt a tél (és a fényhiány) sokkal tovább tartott a szonda számára, mint a korábban sikeresen „feltámasztott” MER-szondák esetében. A kísérlet azért lett volna fontos, mert a Phoenix program már nem élvez költségvetési támogatást, a siker azonban a program folytatását, a pénzügyi támogatások újbóli lehetőségét és további kutatások elindítását eredményezhette volna.

A kutatóknak egyetlen reménye maradt még. A későbbiekben, talán március-április táján a Nap magasabbra emelkedik a marsi égen, a több napfény pedig több energiát jelent. Esetleg a szonda mégis működésbe léphet a megnövekedő hőmérsékletben és a több energia hatására. A terület áprilisra folyamatos napsütésben fürdőzhet. Ekkor fognak az Odyssey szondával egy újabb, a mostanihoz hasonló rádiójel-keresést végrehajtani. Ha az is sikertelen lesz, a Phoenix végleg bevonul a múlt űrszondái közé.

Teljes verzióMinden jog fenntartva - urvilag.hu 2002-2024