Űrvilág űrkutatási hírportál (http://www.urvilag.hu)

 

MAVEN-nel a Marshoz
(Rovat: Űrszondák a Marsnál, Amerika és az űrcsillagászat - 2008.09.21 05:00.)

A versengő javaslatok közül a NASA kiválasztotta a 2013-ban a Marshoz küldendő űrszondát, amely a bolygó légkörét kutatja majd.

A MAVEN (Mars Atmosphere and Volatile EvolutioN, magyarul kb. a Mars-légkör és gázok fejlődése) szonda elkészítésére 485 millió dollár áll majd rendelkezésre. Nem száll le a felszínre, feladata a légkör vizsgálata, közvetve a Mars-klíma történetének kutatása lesz. Az amerikai űrhivatal 2006. augusztusi felhívására összesen húsz projektjavaslat érkezett, ezek közül találták a bírálók a MAVEN-t a legjobbnak. (Tavaly decemberben mi is megírtuk, hogy a bírálati eljárás késlekedése miatt halasztották a startot 2011-ről 2013-ra.)


A MAVEN szonda a Mars körül. (Fantáziakép: NASA)

A Mars egykor sokkal sűrűbb atmoszférával kellett rendelkezzen, ami lehetővé tette a folyékony víz létezését a felszínen. Egy jelentős, de ezidáig rejtélyes klímaváltozás nyomán azonban a légkör legnagyobb része elszökött. A MAVEN egyik fő célja a marsi felsőlégkörben most lejátszódó folyamatok vizsgálata, a jelenkori tömegveszteség mérése.

A MAVEN építését a Coloradói Egyetem (Boulder) kutatócsoportja irányítja. A NASA részéről a Goddard Űrközpont (Greenbelt, Maryland) felel a programért. Az űreszközt a Lockheed Martin (Littleton, Colorado) gyártja majd, felhasználva a sikeres Mars Reconnaissance Orbiter és a Mars Odyssey építésekor szerzett tapasztalatokat.

A MAVEN 2014 őszén érkezne a Marshoz, ahol elnyúlt (kb. 150 km és 6200 km közötti magasságú) ellipszispályára állna. A nyolc fedélzeti műszer egy teljes földi évig (közel fél marsi évig) dolgozna. Az elsődleges küldetés alatt, és a remények szerint utána is, a szonda adatátjátszó állomásként is működne, kiszolgálva a bolygó felszínén működő űreszközöket.

Az új Mars-szonda a NASA Mars Scout programjának a része. Ebben kisebb, viszonylag olcsó űrszondák sorozatát küldik a vörös bolygóhoz. A sorban az első épp a Phoenix volt, amely jelenleg is a Marson dolgozik, s küldetését a napokban másodszor, december elejéig meghosszabbították.


Teljes verzióMinden jog fenntartva - urvilag.hu 2002-2020